Janez Jansa: A genderelmélet és a woke-ideológia a kulturális marxizmusból ered (VIDEÓ)

2023. május 12. 17:02

A szlovén politikus nehezményezte, hogy a CPAC több felszólalójának beszéde felületes volt.

2023. május 12. 17:02
null

Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnök Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárnak adott interjút, amelyben arról beszélt, mennyire rombolónak tartja a kulturális marxizmust, írja a Magyar Nemzet. A szlovén politikus, aki maga is felszólalt a budapesti CPAC-en úgy véli, a konferencián több beszéd is felületes volt, és csak a problémák következményeivel foglalkozott, az eredetükkel és az okokkal nem. 

Jansa szerint a kulturális marxizmus a woke-ideológia és a genderelméletek alapja. Kijelentette, hogy több száz évvel ezelőtt Antonio Gramsci marxista filozófus arra jött rá, hogy a kommunizmus megvalósításához először „hiteltelenné kell tenni, és el kell törölni a tízparancsolatot”.

Örömét fejezte ki, hogy magyarországi látogatása során Ferenc pápa is nyíltan beszélt a küzdelem jelentőségéről,

akinek szerinte Latin-Amerikában volt lehetősége megtapasztalni a kulturális és szociális marxizmus rombolását.

Kovács Zoltán felvetette, miszerint a kulturális marxizmus képviselői mindig a demokráciáról és az emberek képviseletéről beszélnek, pedig soha nem mérettették meg magukat demokratikus választáson. Jansa szerint éppen ez a mesterségesen kreált, hamis legitimáció a kulturális marxizmus lényege, és hozzátette, nehéz megérteni, hogy a szocialista utópia bevezetésére tett bukott kísérletek után miért hisznek még mindig sokan ebben az ideológiában.

A teljes interjú itt tekinthető meg:

***

Nyitókép: JURE MAKOVEC / AFP 

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2023. május 13. 11:39
A marxizmus meg a judaizmusból ered. Egy blöff. Pár éve ment a homeopátia. Ahogy tudni lehetett az is f@szság, de orvosok hírdették az igét. Egy seft semmi más.
tapir32
2023. május 12. 22:27
A jobboldal feladata az organikus társadalmi rend helyreállítása a liberáldeviánsok homogenizáló törekvései ellenében! A sorosista álcivil, politikai szervezetekkel szemben a valódi civil társadalom rehabilitálása! A sorosista NGO-knak semmilyen társadalmi legitimációja nincs! Európa jövője a keresztény konzervativizmus!
tapir32
2023. május 12. 21:57
„A genderideológia ma az egyik legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítás” – fogalmazott Ferenc pápa Hogy miért veszélyes a genderideológia? Azért, mert összemossa a különbségeket a férfiak és a nők között. Az emberiség növekedését a különbségek feszültsége táplálja. A nemek közötti egyenlőség kérdése felhígítja a különbségeket, és a világot egyformává, unalmassá teszi, és ez ellentétes az emberi hivatással – folytatta az interjúban a katolikus egyházfő, hozzátéve, hogy az emberiség gazdagsága a különbségekben rejlik. Ferenc pápa kifejtette, azért beszél minderről, mert egyesek kissé naivak, és azt hiszik, hogy ez a haladás útja, és nem tesznek különbséget a szexuális sokféleség és aközött, ami már a nemek antropológiája. – Ez rendkívül veszélyes, mert megsemmisíti a különbségeket, és ez megsemmisíti az emberiséget, az emberiség gazdagságát, mind a személyes, mind a kulturális, mind a társadalmi különbségeket – részletezte.” Koren-Karczub Tímea Magyar Nemzet 2023. 03. 12. https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/03/ferenc-papa-a-genderideologia-rendkivul-veszelyes
tapir32
2023. május 12. 21:55
Az USA-ban valami mást olvastak ki Marxból, mint amit az írt. Az USA-ban a baloldali filozófia egy része ami, a cselekvés filozófiája akar lenni, Marxban látja az eszmei vezetőjét. A filozófiai elképzelések gyakorlatba történő átültetésének kezdeményezőjét. Marx az osztálynélküli harmonikus társadalom ideáját akarta megvalósítani, ami nem egyéb, mint a totalitárius társadalom szürke egyformasága. Egy kultúra addig marad életképes amíg, képes fenntartani a belső ellentmondásait. A kultúra a normák és érdekek közti ellentmondásokat szabályok által kordában tartott formában őrzi meg. Nem egy utópikus szintézis, hanem a szabályozott antinómia a kutúra normál állapota. A társadalom a szabályok és azok betartása miatt működőképes. Ha egy utópia megvalósul, az mindig totalitarizmushoz vezet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!