Hosszú Katinka váratlan kijelentést tett a pályafutásával kapcsolatban

2023. április 22. 12:07

A háromszoros olimpiai bajnok az M4 Sportnak adott interjút.

2023. április 22. 12:07
null

Egyelőre nem zárta le sportolói pályafutását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, aki anyai örömök elé néz. A 33 éves versenyző többek között erről beszélt az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban.

„Terveim szerint fogtok még így látni, jelenleg

Szerencsére mindent elértem, sőt többszörösen, amit szerettem volna, egy sportolónak ez mindig nagy megnyugvást jelent” – válaszolta Hosszú Katinka arra a kérdésre, hogy láthatják-e őt még a szurkolók a vízben tempózni, vagy éppen összpontosítani a rajt előtt.

Beszélt arról is, hogy születendő gyermeke biztosan meg fog tanulni úszni, ő azonban nem tereli majd feltétlenül a versenysport felé. Hozzátette, a mai világban

a sport még mindig meg tudja tanítani a fiataloknak, mi az a kitartás, hogyan kell célokat kitűzni és azokért harcolni.

A Hosszúról szóló, Katinka című film televíziós premierje május 7-én 21 órakor lesz a Dunán.

„Amikor elvállaltuk a filmet, nekem fontos volt, hogy megmutassuk, hogy én egy bajai kislányként indultam egy bajai uszodából és onnan sikerült világcsúcsokat döntenem, körbejárnom a világot, Amerikában járni egyetemre, és ezt mind az úszás adta” – mondta.

Hosszú Katinka 400 vegyes világrekordja

Az interjúban szóba kerül Hosszú nemrég megdőlt, 4:26.36-os 400 vegyes világrekordja, amelyet a 16 esztendős kanadai Summer McIntosh adott át a múltnak 4:25.87-tel. A magyar klasszis elmondta: McIntosh hozzá hasonló edzésmódszerrel és hozzáállással dolgozik. Megjegyezte, hogy ma már biztosan tudja a 4:20-as idő receptjét.

„Úgyhogy érdekes, ha most lennék tizenöt, teljesen más lenne az én pályafutásom története” – vélekedett, majd hozzátette: a 4:20-as idő szerinte nem űrbéli.

A Hosszú Katinkával készült interjút vasárnap este, a 22 órakor kezdődő Sport7 című műsorban, illetve az m4sport.hu oldalon lehet majd megtekinteni.

(MTI)

***

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2023. április 22. 19:17
Ússz! Vagy ha már nem megy, légy családanya.
nuknuk
2023. április 22. 15:50
Kellene mellé valami okos tanácsadó. Benne van a korban belőle már jó úszó nem lesz. Lelkileg nehéz ezt tudomásul venni, de így van.
DrPepper
2023. április 22. 13:45
Világcsúcsot valószínűleg nem fog úszni, de a szervezetének szüksége van a levezetésre, Országos bajnoki cím még lehet benne, és az anyasághoz is szükség van a fittségre. Hajrá.
lurker
2023. április 22. 13:08
pályafutás? dehát ő úszó nem? milyen futásról beszél?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!