Ujhelyi István az elhagyott MSZP-ről: Közölték velem, hogy ez nem az én pártom (VIDEÓ)

2022. október 04. 12:30

Az EP-képviselő szerint Molnár Zsolt lehetetlenítette őt el, valamint tudtára adták azt is, hogy az uniós választáson nem ő lesz a listavezető.

2022. október 04. 12:30
null

Nyílt levélben jelentette be vasárnap Ujhelyi István, hogy csaknem harminc év után kilép az MSZP-ből. Távozása okairól egyedül a Szabad Európának (SZER) nyilatkozott. A volt szocialista képviselő azt mondta, rengeteg sajtóorgánum kereste – természetesen a Mandiner is –, azért választotta a SZER-t, mert egyrészt videós anyagot készített, másrészt bízik a riporterben, Benyó Ritában.

Nem változott a véleménye

Az újságíró a beszélgetés elején szembesítette Ujhelyit azzal a kijelentésével, hogy bár júniusban visszalépett az elnökjelöltségtől, mert észlelt visszásságokat, akkor még azt állította, nem hagyja el a pártot. Benyó megkérdezte, mi változott 2-3 hónap alatt. Ujhelyi azt válaszolta, nem ő, majd elmondta, 2014-ben és 2018-ban – amikor különböző párttisztségekre jelentkezett – is azt mondta, írta, mint most, miszerint

megroggyant az MSZP brandje, és addig kellene még csinálni valamit, amíg a Horn Gyula-féle cölöpök állnak.

Ujhelyi kijelentette, be kellett látnia, hogy bármilyen nagy erőbedobással akarta megváltoztatni a folyamatokat, akik vezetik a pártot, továbbra is abba az irányba navigálják a hajót, ahol csak viharok és zátonyok vannak. Amikor idén tavasszal elnökjelöltként „barnamezős beruházást” szeretett volna végrehajtani a pártban, gyorsan megfojtották az elképzelését – jelentette ki –, így visszalépett. Ezt követően a legrosszabb formáját hozta a párt, belső intrikák folytak, szándékosan félreérettték az elképzeléseit, pedig ő volt az egyetlen politikus, aki az április 3-i vereség után nem bújt el, hanem két kempingszékkel járta az országot, és volt igény arra, amit ő mond.

Ujhelyi szerint az MSZP vezetése közölte vele, vegye tudomásul, ez a párt nem az ő pártja, megvan, ki a megmondóember,

a riporter rákérdezése után elismerte, ez a politikus Molnár Zsolt.

Az EP-képviselő szerint Molnár azért nem támogatta az ő ambícióit, mert nem illett a képbe, ő mozgalmi srác, sziklaszilárd elvekkel. Nyáron pedig arról is tájékoztatták, hogy nem ő lesz a 2024-es EP-választás arca és listavezetője. A politikus azzal az állítással egyetért, hogy öntörvényű, nehéz őt kordában tartani, de szerinte nem igaz, hogy nem csapatjátékos, de ahhoz kell csapat – jelentette ki.

Minden marad a régiben

Ujhelyi szerint a tisztújítás után nem fog változni a párt mechanizmusa, Komjáthi Imre elnökségét viszont támogatja. Arról is beszélt, hogy szerinte mások is kiléphetnek az MSZP-ből a következő hetekben. Azt is elmondta, az általa gründolt Esély Mozgalom nem fog párttá alakulni, mert nincs szükség újabb ellenzéki pártra, sokkal inkább egy civil mozgalomra.

Az MSZP közleményéről – amelyben reagált Ujhelyi István kilépésére és felszólította az EP-mandátum visszaadására, valamint arra, hogy fizesse ki a pártnak az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozását – kijelentette, színvonaltalan, és nem tükrözi a párttagság véleményét.

Ujhelyi közölte: a mandátumáért megdolgozott, nem adja vissza, tartozását pedig rendezte, mert kilépése előtt átutalt az MSZP Szolidaritási Alapjába egy jelentősebb összeget.

A politikussal készült beszélgetést itt nézheti vissza teljes egészében:

Nyitókép: Képkocka a videóból

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiss Mária
2022. október 05. 07:02
Az MSZP már csak a havi fizetésért görcsöl. Cél egy szál se. Újhelyi helyettük állt helyt.Nagyon helyesen. Továbbra is tegye azt amit jónak lát. A baloldalnak ilyen vezetőkre van szüksége. Az EU-s munkáját feltétlen tartsa meg! Az azé aki a nép érdekében dolgozik....
Héja
2022. október 04. 18:15
Óvatoskodó sima politikus duma.... De legalább nem olyan vérproli, mint Furcsány. Bár a harkályorrúnak bőven vannak követői. Fejük és az üvegplafon csatájában a plafon győz. Sokadszorra. Pista nem töri-zúzza az üveget. Annál jóval alacsonyabban leállították saját elvtársai.
Papalimapapa
2022. október 04. 17:06
Elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkából. És elővettem a baseball ütőmet. Ott leszek, amikor ez hazajön. A Szanyi után én ütök!
VELŐ
2022. október 04. 15:21
Figyusz Te "embernek" se látszó tárgy! Döntsed már el végre, hogy miért szakítottál az eddigi kedveseddel...!!! (MSZP) Minden másnapi nyilatkozatban megtagadod amit előtte kiontottál magadból.. Minap azt mondottad tábori nagy kulacs pofáddal, hogy nem tudod tovább az MSZP ideológiáját magadévá tenni, inkább megválsz tőlük... Most azt böfögöd, hogy ők tették ki szűrödet, mert ellehetetlenítettek.. Ha már ekkora barom vagy, legalább jegyezd fel, hogy most mit is mondtam? Holnap hasonlót mondjak, ne mindig az ellenkezőjét ... Ennyi agyad van....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!