Kukorelly: Ez a választás pontosan tükrözi, milyen a társadalom állapota

Mi történt a választáson? A Mandiner a magyar nyilvánosság neves szereplőit kérdezi meg új sorozatában a választás tanulságairól. Újabb alanyunk: Kukorelly Endre író, költő, publicista, egykori LMP-s parlamenti képviselő, aki azt kérte, hogy interjú helyett hadd fejtse ki ő maga az álláspontját egy cikkben: itt közöljük írását.

***

Most mindenkiből – oké, sok mindenkiből – dől a tutifix igazság. Megmondta előre, majdnem-megmondta, na, erre aztán nem számított, és így tovább:

ügyes-aljasul bepalizták a népet vs. na most újra megmutattuk a világnak, el kell innen menni vs. menjen, akinek nem tetszik stb.

Ez mind ráadásul stimmel is: a mélyen rögzült érdek- és értékszférájából kitekinteni, más értéket és érdeket akceptálni, elismerni, megérteni nem képes, nem hajlandó, az ezeréves kétosztatban magát komfortosan érző 4-5 millió ember legalábbis így éli meg. Triumfál vagy összeomlik, veni, vidi, vici és vae victis, nem látom esélyét, hogy kijöjjünk ebből. A bipolaritás antropológiailag determinált, jobb vs. bal, jó vs. rossz, túl könnyű mit kezdeni azzal, hogy mi (jó/korrekt/okos) vs. ti (rossz/inkorrekt/ostoba).

Az előre, nem hátra és a felfelé (nem lefelé) pontosan leírja a mai magyarok (nyilván nemcsak a magyarok, de maradjunk itthon: én biztos itthon maradok!) berögzöttségét. Azt, hogy az „eredmény” épp ilyen lett – irapuatói 0-6 vs. pozsonyi csata –, persze sok és a lényeghez képest jelentéktelen tényező okozta, hosszan sorolható, mindenki sorolja, nem sorolnám. Nem érdekes, nem érdekel, sok, unom, van más dolgom, attól függ, fogalmam sincs (hogy, csak egy példa, az ellenzék szempontjából jó ötlet volt-e az összefogás vagy sem). Legjobb szembenézni azzal, hogy

Ilyen.

Persze az összes, létező és megteremtendő erőforrást az oktatásba és a kultúrába kellene belenyomni, az oktatás szerkezetét úgy átállítva, hogy valamennyien a közösség, a polisz ügyeinek kritikusaivá, elrendezésének aktív cselekvőivé váljunk. Most nincs így.

Nagyon nincs így.

Nem érdekes/élvezetes törésvonalak húzódnak szabad és reflektált polgárok legkülönfélébb politikai ajánlatai közt, de áthidalhatatlan(nak tűnő), mélyülő a szakadék két (2!) oldal között, és mintha „mindenki” abban lenne érdekelt, hogy a „másik” odaát végképp megsemmisüljön.

Mintha egy futballcsapat akként akarna győzni, hogy az ellenfelét legéppuskázza.

A görög értelemben vett agón, a kérlelhetetlen, ám fair versengés legnagyobb híveként nekem az tetszik, ha jó és erős az ellenfél, és a kölcsönös megbecsülés az alap. Még a kérlelhetetlen küzdelem alatt is, előtte meg utána viszont mindenképp. Ahogy a költő és konzervatív gondolkodó T. S. Eliot írta A kultúra meghatározása című könyvében:

Szóval, majd ha – akkor!

De akkor sem jön el a kánaán. Csak ennél szebben élünk majd, míg meg nem halunk.

Választásértékelő sorozatunk eddigi interjúi:

Beer Miklós: Nagyon sajnálom Márki-Zay Pétert

Kemény Dénes: Vannak viták, amik csak az öltözőkbe valók

Csókay András: A kiábrándult baloldaliak is a jobboldalhoz fordultak

Máthé Zsuzsa: Azok fogtak össze, akik egy kanál vízben is megfojtanák egymást

Tarlós István: Kár lenne Budapesten leírni a jobboldalt, küzdeni kell

Zsigmond Barna Pál: Húsz százalékkal nőhet a Fidesz-szavazatok száma a határon túl

Soproni Tamás: Néhány emberen kívül minden magyar veszített a választás napján

Baja Ferenc: Történelmi tévedés volt Márki-Zay stratégiája

Földi-Kovács Andrea: A magyar ember érzi, mikor szükséges a stabilitás

Ujhelyi István: Óriási hibának tartom a magyar szavazók lenézését

Fotó: Kulter