Segítene az Összefogásnak a Kutyapárt, de még azt se lehet

2021. december 20. 18:26

Bár a Kétfarkú Kutyapárt felajánlotta segítségét az összefogott ellenzéknek, hogy aláírásokat gyűjtsön a Fudan-népszavazáshoz, a pártok képtelenek voltak elegendő ívet eljuttatni hozzájuk.

2021. december 20. 18:26
null

„Azért tényleg meg van áldva ez az ország nem csak a kormányával, hanem ezzel az ellenzékkel is” – kezdi posztját a Kétfarkú Kutyapárt, amely szervezet, bár nem vett részt az előválasztáson, most mégis felajánlotta segítségét az összefogás pártjainak, hogy részt vegyen a Fudan-os népszavazás aláírásgyűjtésében. Ezt a munkát azonban nem tudták megkezdeni, mert bevallásuk szerint alig kaptak aláírásgyűjtő íveket a baloldaltól. 

– írjkák. A Kutyapártnak a múlt héten 680 ívet adtak. „Mi már akkor is hüledeztünk, hogy ez nagyon kevés, hiszen Budapest mellett gyűjtenénk még több tucat más városban is. De ők azt mondták, hogy A Szent Képlet alapján ennyi jár nekünk, de majd próbálnak még szerezni” – áll a posztban. A Kutyapárt rámutat, hogy az ellenzék kifogásainak semmi értelme, hiszen annyi ívet kérhetnek el a Választási Irodától, amennyit csak akarnak.

Az MKKP szerint több ívet azóta se kaptak és ezért sok városban nem tudták egyelőre elkezdeni az aláírásgyűjtést,

hiába vannak meg hozzá a „passzivistáik”, a pultkoordinátorok, valamint a szüksgése pultok friss matricákkal és felszereléssel ellátva. „Sok aláírásgyűjtésben vettünk már részt, de eddig azért mindig sikerült megugranunk, hogy tudjon aláírást gyűjteni, aki szeretne, kár hogy a hat pártnak ez nem sikerült” – zárja posztot a párt vezetősége. 

Fotó: MKKP, Facebook

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neven
2021. december 21. 11:56
nagyon gáz ez az ellenzék!!!!!!! legyen a gyurcsótányista-makizajos hazaáruló migrisimogató rezsicsökkentésellenző moslék vagy a kutyuspártocska... ilyen idiótákat már régen látott Magyarország mint ezek!!!!!!!!!!! És még ezek a dilinyósok akarnák vezetni az egész országot!!?? 2022-BEN KÜLDJÜK ODA AHOVÁ VALÓK IS, A TRÁGYADOMBRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Rocktoberi
2021. december 21. 09:56
Eddig is a ballibsikkel működtek együtt az önkormányzatokban ahova bejutottak.
Rocktoberi
2021. december 21. 09:45
Sokat elmond a libsi szürkeállományról, hogy a világ 34-edik egyeteme ellen ágának. A sehol nem jegyzett CEU meg idejöhetett miután Prága elhajtotta őket.
nemmondom
2021. december 21. 08:45
A kutyások legalizálni akarják a százmilliókat, melyet az indulásukért kapnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!