Szijjártó: Ősszel avatják fel a Hableány áldozatainak emlékművét

2020. június 08. 11:30

A külügyminiszter dél-koreai kollégájával tárgyalt telefonon.

2020. június 08. 11:30

Már tervezik és várhatóan idén ősszel felavatják a Hableány sétahajó balesete áldozatainak emlékművét Budapesten – adta hírül a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy hétfőn telefonon tárgyalt Kang Kjungvha dél-koreai külügyminiszterrel, aki köszönetet mondott Magyarországnak az egy évvel ezelőtti hajótragédia során mutatott szolidaritásért, és az egyéves évfordulón tartott megemlékezésekért.

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra, hogy elismerésüket fejezték ki egymásnak a koronavírus elleni védekezésben tett erőfeszítésekért. „A koreai külügyminiszter köszönetet mondott azért, hogy Magyarország lehetővé tette a koreai vállalatoknál dolgozók beutazását Magyarországra, én pedig köszönetet mondtam a koreai vállalatok magyarországi beruházásáért” – írta Szijjártó Péter. Kiemelte, hogy tavaly a koreai vállalatok döntöttek a legtöbb magyarországi beruházásról: a Samsung SDI és az SK Innovation beruházásai nyomán Magyarország az elektromos autók iparának európai fellegvárává vált.

A beruházásoknak köszönhetően a kereskedelmi forgalom is dinamikusan bővül, az első negyedévben 21 százalékkal nőtt, és megközelítette az egymilliárd dollárt. Szoros az együttműködés a két ország között a nemzetközi politikában: Magyarország támogatja Korea ENSZ BT-tagságát, valamint szorgalmazza az Európai Unió és Korea közötti beruházásvédelmi megállapodásól szóló tárgyalások mielőbbi megkezdését – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
 

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2020. június 09. 10:03
Miért nem basszák be a "Köztársaság Kövét" a Dunába (úgy bristoli módra), és a helyébe kerülhetne ez az emlékmű...
Agnieszka
2020. június 08. 15:13
Kimaradt, h. az autóbaleset áldozatai is Dél-Koreaiak voltak. Talán ideutazó rokonok? Szeretném, ha nem úgy gondolnának ránk, ahol csak meghalni lehet, jobb, h. úgy, h. egy nagyon távoli rokon nép vagyunk, akik az országukban bekövetkezett bajban kiemelten éreznek részvétet.
nick89
2020. június 08. 14:27
Csak nehogy az az emlékmű is kínai import legyen csilliárd jüan alkotmányos költségért. A koreaiak sem örülnének neki. Tingyong Ye Monori Center
villogókékfog
2020. június 08. 14:26
És ez a vállalhatatlan csicskageri is koszorúzott. Remélem beszédet nem mondott. Szégyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!