Lezárult a DK és Karácsony Gergelyék konfliktusa

2019. június 25. 18:45

A Civil Választási Bizottság közölte: ők társadalmi munkában dolgoznak, bizalmi alapon. A pártok is lezártnak tekintik az ügyet, a DK elfogadta Karácsony Gergely bocsánatkérését.

2019. június 25. 18:45

Megnyugodtak a kedélyek tisztázódtak a kompetenciák és a félreértések – reagált a főpolgármester-jelölti előválasztáson a DK és a Párbeszéd között kialakult konfliktusra a Mandiner kérdésére Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke.

Korábban megírtuk: a Demokratikus Koalíció hétfőn választási csalás miatt bejelentést tett a Civil Választási Bizottságnál, mert állításuk szerint tömegesen érkeztek a bejelentések a párthoz egy félrevezető tartalmú automata telefonhívásról, amely úgy állítja be Karácsonyt, mintha Gyurcsány Ferenc és a DK által hivatalosan támogatott jelölt lenne.

„Az előválasztás nyilvánvalóan nagy a téttel bír, ezért érthető, hogy bizonyos aktivistákban egy kicsit túlteng a tettvágy. Úgy vélem az ügynek nincs már jelentősége, nincs több tennivalónk. Én megkérdeztem a bejelentést tevő feleket, kérnek-e meghallgatást vagy bármi egyéb segítséget, ők azonban nemleges választ adtak, ezért az ügyet lezártnak tekintjük” – fogalmazott kérdésünkre válaszolva Magyar György.

Hozzátette: testületük egy civil választási bizottság, nincsenek védett helyiségeik, emberi erőforrásaik, fizetett közalkalmazottaik,

mindent társadalmi munkában végeznek, amelynek alapja a jóhiszeműség.

„Úgy érzem ez a munka sikeres volt, amit bizonyít a választók hozzáállása is, hiszen ma fél hatig hatvanötezren vettek részt az előválasztáson!” – közölte.

Tehát az ügy lezárult, a felek közt béke van és ezek az egyéni akciók abbamaradtak – úgy tűnik, jó hatással voltunk a felekre – jegyezte meg. 

A telefonos kampány mögött álló személyek kilétére való kérdésünkre úgy válaszolt: „Mi nem vagyunk nyomozó hatóság, ezért nem tudok nyilatkozni arról, hogy kinek a tevékenysége állt az ügy hátterében”.

Közölte azt is, hogy az előválasztás végeredményét – amennyiben nem jön közbe semmi és nem kell újraszámolni a szavazatokat – várhatóan szerdán este hat órakor nyilvánosan hirdetik ki a Budapest VI. kerület Benczúr utca 45. szám alatt található VDSZ-székházban.

Az ügyben megkerestük a DK-t is, kérdésünkre Gréczy Zsolt, a párt parlamenti frakciójának vezetője úgy reagált:

„Az ügy valóban lezárult. Bebizonyosodott, hogy Karácsony Gergely stábja követte el ezt a csalásnak minősíthető kampányelemet. Gergő ezt leállította, bocsánatot kért érte, amit a DK a lovagiasság szabályai szerint elfogadott, az ügyet lezártnak tekintjük. A csalás ettől függetlenül kétségtelenül megtörtént. Bízunk a jelöltünk, Kálmán Olga győzelmében, de természetesen bárki nyer, elfogadjuk az előválasztás végeredményét.”

A Párbeszéd sajtóosztálya megkeresésünkre annyit reagált:

A Civil Választási Bizottság kivizsgálta az ügyet, csalás nem történt.

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Newman
2019. június 28. 21:50
olgának, karácsony gergelyt kell támogatnia a továbbiakban! ENNYI!!!! :)))
NTLLK
2019. június 26. 21:14
Ennek a sunyimosolyú naplopónak dőlt be a legtöbb faxkalap!
hátakkor
2019. június 26. 09:17
"Bástya elvtárs már megbocsátott"
Szerintem
2019. június 25. 21:48
Tényleg ezeket találták a legjobb jelölteknek? Nincs az ellenzéknél senki, aki kicsit is felkészültebb és értelmesebb? Nem baj, jó ez igy. Viszont ha ellenzéki lennék, nagyon ki lennék akadva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!