Karácsony előkerült, és patkányozott egyet

2019. május 29. 09:44

Megkezdte választási kampányát a fővárosi ellenzék.

2019. május 29. 09:44

A Főváros Közgyűlésben bukkant fel a Magyar Hírlap által eltűntnek nyilvánított zuglói polgármester, láthatóan új frizurával állt ki Horváth Csaba MSZP-s fővárospolitikus és Gy. Németh Erzsébet DK-s vezető közé.

Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés előtt kicsit színtelen hanggal kijelentette: a Főváros Önkormányzat a ciklus végére „gyakorlatilag működésképtelenné vált”. Ezt a fővárosi adósságállomány nagyságával illusztrálta, ugyanis az 80-ból akár 170 milliárd forint is lehet. Szerinte ezt is jelzi, hogy nem viszik el a szemetet, és „egyre több a patkány a városban”, ami szerinte „a jéghegy csúcsa”. Úgy vélte beszédében, hogy az új patkányírtó cég nem rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyek szükségesek a helyzet kezeléséhez, ebből is bizonyítottnak látta, hogy a tender maga egy „umbulda” volt.

Szerinte a helyzetet csak egy vizsgálóbizottság felállítása oldhatja meg, már csak azért is, mert az állam is kudarcot vallott szerinte a patkánykérdésben.

Gy. Németh Erzsébet felszólalásában Karácsonyt még „főpolgármester-jelöltünknek” nevezte, úgy tűnik tehát, hogy még nincs napirenden a megerősödött Gyurcsány-pártnál az, hogy lecserélik Karácsonyt. A DK politikusa felszólalásában egyébként azzal gyanúsította meg Tarlóst, hogy teljhatalmat szeretne Budapesten, ezért úgy módosítja a szervezeti és működési szabályzatot, hogy ezt lehetővé tegye a fővárosi cégek, rendezvények, vagy beruházások tekintetében. Szerinte az EP-választás után ez nem szól másról, mint arról, hogy a „Fidesz fél attól, hogy elveszíti a többségét ősszel”, ezért a nyáron Tarlós vezetésével padlássöprést akarnak. Arra kérte a választókat, hogy ősszel zavarják el szavazataikkal ezt „a fideszes bandát”.

Horváth Csaba szerint a fideszes „városi kisebbség” semmit sem ért el Budapesten ennek alátámasztására a főváros költségvetés számait sorolta fel. Ő is patkányozott egyet: szerinte kell a változás a főváros vezetésében, hogy ne lepjék el a patkányok a várost, és ne folytatódjon a budapestiek kisemmizése.

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szőke Ciklon
2019. május 31. 09:45
Ez a szerencsétlen, néha már sajnálom, azt hiszi, még mindig a szocializmusban él, amikor a tehetségtelen, cselekvésre képes elvtársakat felfelé buktatják, ahol nem tud ártani. Hány pofon kell neki, hogy észhez térjen, ráébredjen, hogy ő egy kis senki.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. május 30. 18:59
Szellemi igénytelenség a köbön.
Mich
2019. május 30. 10:28
Megint patkányoznak a patkányok? Biztos újra a vesztüket érzik.
Selamat
2019. május 30. 09:37
Mekkora igyekezettel nyomják. Nehogy nehogy megfeledkezzen róluk a pesti proli népség mielőtt a Momentumosok lendületbe jönnek :DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!