Németh Zsolt: A magyarság megfélemlítése volt a cél

2018. február 27. 18:30

Németh Zsolt szerint a magyarság megfélemlítése volt a célja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári irodája elleni támadásnak. „Zavarba ejtő az a csend, ami ezt a jelenséget övezi” – fogalmazott az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

2018. február 27. 18:30

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a magyarság megfélemlítése volt az egyértelmű célja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári irodája elleni támadásnak. Németh Zsolt keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az eddigi információk alapján egy gyújtóbomba robbant a székház első emeletén. Úgy fogalmazott: a magyar nemzetpolitikában eddig nem ismerték a terrorizmus fogalmát, amely most megjelent. 

A kedd hajnali erőszakos cselekmény hátterében egyértelműen a magyarság megfélemlítésének politikai célja áll – közölte a kormánypárti politikus, aki felhívta a figyelmet arra, hogy mindez akkor történik, amikor már hónapok óta jelentős politikai feszültség jellemzi a magyar-ukrán kapcsolatokat a szeptemberben elfogadott ukrán oktatási törvény miatt.

Németh Zsolt kiemelte: az elkövető egyelőre ismeretlen, de a helyzet kialakulása mögött egyértelműen az a több hónapja zajló, központilag irányított magyarellenes kampány áll, amelyben az ukrán, és azon belül az ukrán állami média is az élen járt. Mint mondta, elítélik a magyarságot megfélemlítő erőszakot, és elvárják az ukrán hatóságoktól, hogy garantálják az Ukrajnában élő magyarok biztonságát, illetve azt, hogy a rendészeti és igazságügyi szervek hatékonyan lépjenek fel. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy mindezidáig a magyarellenes atrocitások elkövetőire nem derült fény, vádat nem emeltek, eljárás nem indult. 

A fideszes politikus szerint az is sajnálatos, hogy az unió, a nemzetközi közösség sokszor és látványosan szemet huny ezen események fölött. „Zavarba ejtő az a csend, ami ezt a jelenséget övezi” – fűzte hozzá. Közölte: a Fidesz a maga részéről támogatja, hogy Magyarország felvállalja a KMKSZ székházának felújítását, kiáll a külhoni magyarok biztonsága, emberi jogainak biztosítása mellett, és kitart a KMKSZ és a kárpátaljai magyarok mellett. Fontosnak nevezte, hogy ne engedjenek a zsarolásnak, és továbbra is elvszerű, de határozott álláspontot képviseljenek Ukrajna vonatkozásában, mint amit az oktatási törvény és az euroatlanti integrációs törekvések esetében. 

Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős része kiégett. Egy hónapon belül ez volt a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.

A sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy a Fidesz visszafogja-e a „sorosozó kampányt”, van-e változás e téren, Németh Zsolt azt mondta: a választások tétje nem változott, az nem más, mint hogy Magyarország bevándorlóországgá válik vagy sem. A március 15-i békemenetet a Fidesz üdvözli, egy független kezdeményezésről van szó – válaszolt egy másik felvetésre.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!