Német miniszter: Európa nem zárkózhat be, de nem tud mindenkit befogadni

2015. szeptember 20. 17:51

A német belügyminiszter szerint a dublini rendszer kiüresedett, de fenn kell tartani az új rendszer bevezetéséig. Thomas de Maizière szerint az EU-nak meg kellene határoznia, hogy adott időszakban mennyi menekültet tud befogadni, és őket legáisan Európába kéne engedni. A röszkei határnál történteket elítélte, de Magyarország törekvését a regisztrációra méltányolta a német miniszter.

2015. szeptember 20. 17:51

Európa és Németország nem zárkózhat be, de nem is tud mindenkit befogadni a háborús övezetekből, ezért egy új menekültügyi rendszert kell kidolgozni, amely biztosítja a menekültek legális belépését az EU-ba és nem terheli túl az unió közösségét - mondta a német belügyminiszter egy hétvégi lapinterjúban, amelyben kiemelte: a menekültek a Közel-Keleten uralkodó erőszak miatt áramlanak nagy számban Európába, és nem Angela Merkel német kancellár miatt.

Thomas de Maizière a Der Spiegel című hírmagazinban megjelent interjúban kiemelte, hogy a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini rendszer ugyan „kiüresedett”, de fenn kell tartani egészen addig, amíg bevezetnek helyette egy másik rendszert, mert az EU jogszabályokra épülő közösség. Az új rendszernek „nagyvonalúan” megállapított „kontingensekre” kellene épülnie, vagyis az EU-nak előre meg kellene határoznia, hogy egy adott időszakban mennyi menekültet tud befogadni, és gondoskodnia kellene arról, hogy ezek az emberek legálisan, biztonságosan el is jussanak területére.

A tagországokban járó ellátás eltérő színvonalát, minőségét pedig közelíteni kellene egymáshoz, egy sávot, „korridort” kellene bevezetni, hogy a menekültekkel legalább „megközelítőleg” egyformán bánjanak mindenütt. Azokat sem szabad cserben hagyni, akik már nem férnek bele az előre rögzített befogadási keretbe. Gondoskodni kell arról, hogy biztonságban élhessenek abban a régióban, amelyben a hazájuk van. „Ez is hozzátartozik Európa felelősségéhez” - mondta Thomas de Maizière.

A kerítések nem jelentenek megoldást, de az EU-nak erős külső határokra van szüksége”, azért is, hogy ne folytathassák tevékenységüket az embercsempészek - mondta az Angela Merkel vezette konzervatív CDU politikusa arra a felvetésre, hogy a javasolt új rendszer nem oldaná meg az illegális határátlépés problémáját. Arra a kérdésre, mégis miként kellene biztosítani a külső határokat, és mit kellene kezdeni a Földközi-tengeren életük kockáztatásával az EU felé igyekvő emberekkel, Thomas de Maizière kifejtette: az életmentés a legfontosabb, de a kimentett embereket Európán kívül kell biztonságba helyezni. „Máskülönben természetesen nem lenne sok értelme egy kontingenseken alapuló megoldásnak” - mutatott rá a német belügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy mindez azt jelenti, hogy a Földközi-tengerből kimentett embereket vissza kell vinni Afrikába, elmondta: nem egyszerűen Afriába, hanem „egy biztonságos helyre Afrikában, ahol segítséget nyújtunk nekik, és mindenkinek van esélye arra, hogy bekerüljön a kontingensbe, amelyet egy előre rögzített képlet alapján osztanak szét egymás között az (uniós) tagállamok”. Mindezt csak a nemzeti szuverenitás egy részének közösségi szintre emelésével lehet megvalósítani, de más ügyekben is „gyakran volt már példa” erre - mondta Thomas de Maiziere.

Elfogadhatatlan az embertelen eljárás

A magyar műszaki határzárral és a Röszkénél történtekkel kapcsolatban azt mondta: nem szeretne olyan Európában élni, ahol ismét kerítések épülnek, és a magyar eljárást sok szempontból lehet bírálni. Ugyanakkor Magyarország más országokkal ellentétben az uniós jog előírásainak megfelelően regisztrálta a menekülteket, és foglalkozik uniós külső határa védelmével. „Ami viszont a szerb határon végbement legutóbbi fejleményeket illeti, megítélésem nagyon világos: a magyar kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy mindenki emberhez méltó bánásmódban részesüljön, és ne alkalmazzanak erőszakot menekültekkel szemben. Minden más elfogadhatatlan!” - jelentette ki a német belügyminiszter.

CDU-politikus: már Afrikában és a Közel-Keleten regisztrálni kéne

Az uniós menekültügyi rendszerrel kapcsolatban hasonló gondolatokat fogalmazott meg a CDU egy másik tekintélyes politikusa, Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke is, aki a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak elmondta: nemcsak Olaszországban és Görögországban kellene kialakítani menedékkérő-regisztrációs központokat, hanem tranzitországokban is, köztük Egyiptomban, Libanonban, Jordániában, Törökországban és Szerbiában.

A menedékjogi kérelmeket már ezekben a központokban el kellene bírálni, és aztán a menekült státust megszerző kérelmezőket biztonságos körülmények között el kellene szállítani az EU-ba - mondta Elmar Brok. Hozzátette: ez a megoldás jelentősen enyhítené az EU-ra nehezedő terheket, és megkímélné a menekülteket az EU-ba vezető veszélyes úttól.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) elnöke, Sigmar Gabriel alkancellár elutasította a belügyminiszter felvetését. A politikus az ARD közszolgálati televíziónak adott vasárnapi nyilatkozatában azt mondta: a kontingensekre épülő megoldás ellentétes a német alaptörvénnyel és „pontosan az ellentéte annak, ami teljes joggal emelt ki Angela Merkel: jelesül, hogy méltányos eljárásra van szüksége minden ember esetében, aki Németországba érkezik és menedéket kér”.

Nem biztos, hogy eredeti formájában valósul meg a német menekültügyi reform

Még nem véglegesítették a német menekültügyi rendszer reformjáról szóló csomagnak azt az elemét, amely szerint nem kaphat szállást és ellátást Németországban olyan menedékkérő, akinek ügyében a dublini szabályok alapján nem Németország az illetékes - írta a Der Tagesspiegel című berlini lap hétvégi számában. A napokban kiszivárgott tervek szerint azon menedékkérők, akiknek ügyében Németország nem illetékes, csak arra kaphatnak támogatást, hogy visszautazzanak abba az uniós tagállamba, ahol regisztrálták őket.

A Der Tagesspiegel értesülése szerint a javaslat komoly ellenállást váltott ki, így nem biztos, hogy az eredeti formában megvalósul. A lap név nélkül nyilatkozó forrásai azt is elmondták, hogy a reform előkészítését irányító belügyminisztériumban sem arra gondolnak, hogy egyszerűen el kell küldeni mindenkit, akinek ügye nem Németországra tartozik. Például egy Magyarországon regisztrált menedékkérő esetében a német hatóságok a magyar partnerekkel egyeztetve irányítanák át az illetőt, juttatásait, ellátását pedig csak a visszafogadásra irányuló eljárás végeztével, a Magyarországra utazás elrendelésével szüntetnék meg - írta a berlini lap.

A német sajtóban a napokban ismertetett eredeti elképzelés szerint továbbra is maradhatnának Németországban mindazok, akiknek esetében a német állam önként - a dublini szabályokkal összhangban - átvállalja a menekültügyi eljárás egészének lefolytatását. Ez jelenleg csak a szíriai állampolgárságú menedékkérőkre vonatkozik.

Segélyszervezetek élesen bírálták a kormány elképzelését. Például a rászorulókat segítő szervezetek országos szövetsége (PW) szerint „cinikus és embertelen” eljárás lenne, ha Németország pusztán az ország elhagyásának költségeit fedezné szükséghelyzetben lévő emberek esetében, és „tévút” olyan államokba kényszeríteni embereket a juttatások megvonásával, amelyekben nincs elfogadhatóan működő menekültügyi rendszer, és nincsenek perspektívák a menedékkérők előtt.

A német kormány egy sor további változtatást tervez. A csomagot szeptember 24-én mutatják be a kormány és a tartományok vezetőinek találkozóján. Ezután a kormány hivatalosan elfogadja és a törvényhozás elé terjeszti a javaslatokat, és sürgősségi eljárást kér az ügyben.

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. szeptember 21. 09:35
Van javaslata ennek a "zseninek" arra, hogy ugyan lehet kerítés nélkül megvédeni az országhatárokat?
Akitlosz
2015. szeptember 21. 09:34
"Gondoskodni kell arról, hogy biztonságban élhessenek abban a régióban, amelyben a hazájuk van. „Ez is hozzátartozik Európa felelősségéhez”" Nem tudja Európa az egész világ gondjait megoldani. Úgy meg főleg nem, hogy maga gondoskodik róla, hogy más országoknak rossz legyen. Ki is ver(et)te szét Líbiát?
Akitlosz
2015. szeptember 21. 09:32
"Az új rendszernek „nagyvonalúan” megállapított „kontingensekre” kellene épülnie, vagyis az EU-nak előre meg kellene határoznia, hogy egy adott időszakban mennyi menekültet tud befogadni, és gondoskodnia kellene arról, hogy ezek az emberek legálisan, biztonságosan el is jussanak területére." No és ezt a tervet jóváhagyták a bevándorlók is? Őket nem érdekli az EU-s szabályozás, igazából magát az EU-t sem. S nem is a legális eljutás a gond, hanem az illegális. ameddig az EU képtelen megvédeni a határait, addig hiába bármiféle legális "kontingens" terv.
Akitlosz
2015. szeptember 21. 09:07
"a menekültek a Közel-Keleten uralkodó erőszak miatt áramlanak nagy számban Európába, és nem Angela Merkel német kancellár miatt." Hazudik. Afrika nem a közel-kelet, Pakisztán, Banglades sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!