Kedden bezárhatja vasárnapra a boltokat a parlament

2014. december 14. 11:23

A jövő héten utoljára ülésezik ebben az évben a parlament, hétfőn és kedden azonban még mintegy harminc javaslatról, köztük a jövő évi költségvetésről, illetve a vasárnapi zárva tartásról is szavaznak majd a képviselők.

2014. december 14. 11:23

A házelnök előzetes napirendi javaslata szerint hétfőn az őszi rendes ülésszak utolsó ülését tarthatják meg, amely – a szokásosnál korábban – 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal és összegző módosító javaslatok vitáival. Ezt követően kora délután kezdődhetnek a határozathozatalok az ügyészség, a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal beszámolóinak elfogadásával.

A képviselők döntenek majd a jövő évi költségvetésről és az azt megalapozó törvényekről, továbbá a közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó törvények módosításáról, a központi címregiszter létrehozásával összefüggő javaslatról, valamint a nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról szóló indítványról.

Módosíthatják emellett a dohánytermék-kiskereskedelem integrált ellátásához szükséges törvényeket, a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályait, a honvédek jogállási törvényét, a szociális ellátásokról szóló törvényt, valamint pénzügyi tárgyú jogszabályokat is megváltoztathatnak a betétbiztosítással, valamint a pénzügyi közvetítőrendszerrel kapcsolatosan. A szavazások után újabb bizottsági jelentéseket és összegző módosító javaslatokat vitathat meg a Ház.

Az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére rendkívüli ülést tart, amelyen – a napirend előtti felszólalások után – szavazás várható a vasárnapi pihenőnapról és a dohányipar jövő évi különadójáról, továbbá a köznevelési, a kulturálisörökség-védelmi és a trafiktörvény módosításáról, valamint pénzügyi és építésügyi szabályok változtatásáról. Agrár- és egészségügyi tárgyú törvényeket is átírhat a parlament.

Kedden változhat emellett a letelepedési kötvényről szóló jogszabály, továbbá törvény születhet a hűség falvairól, valamint határozat a magyar zászló és címer napjáról. Az interpellációkra, az azonnali kérdésekre és kérdésekre a szavazásokat követően kerülhet sor.

A téli rendkívüli ülésszak első – és vélhetően egyben utolsó – ülésnapjára egy javaslat általános vitáját tervezik: a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jegyezte előterjesztés alapján egységes kormányhivatali rendszer jöhet létre.

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. december 14. 17:31
Elfelejtettem tegnap tejfölt venni a tartármártáshoz. Ma leugrottam a boltba, és megoldottam, finom lett az ebéd. Viktor, te ebbe a milliőbe pofátlankodsz bele. Utállak, mint a háromnapos szart, kedves köpcös vezető...
Ishmael
2014. december 14. 13:55
Hát igen, olyan jól áll a gazdaság, hogy mesterségesen kell visszaszorítani a fogyasztást, meg ki kell rúgatni párezer embert. Még szerencse, hogy van CBA. Micsoda szerencse...
realista
2014. december 14. 13:42
Amikor Harrach előállt a vasárnapi zárvatartás ötletével, hozzátéve, hogy biztos elfogadják, akkor Orbán még határozottan állította, hogy nem lesz ilyen, mert az ország jelenlegi helyzete ezt nem teszi lehetővé. Aztán néhány nappal később, miután a Kdnp "meggyőzte", már ő is beadta a derekát, és a szintén ellenkező fideszes vezetőket is "meggyőzte". Vajon mit tudhatnak a Kdnp-sek, hogy így rá tudják kényszeríteni akaratukat a Fideszre? Mint anno az Szdsz az Mszp-re.
Gregorius
2014. december 14. 13:31
Mi lesz a "plázákban" működő több termes mozikkal, éttermekkel és presszókkal, azok sem nyitnak akkor ki vasárnap. Nálunk az utóbbiak például népszerű találkozóhelyek, mert más nincsen a közelben. A nagy élelmiszerboltokat egyébként tőlem nyugodtan bezárhatják. Az elején említetteket és pl. a lakberendezési, bútor és műszaki áruházakat azonban nyitva tartanám, mivel egy új bútort vagy TV-t, esetleg notebookot a család általában együtt választ ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!