Visszautasította a Jobbik követelését, nem mond le Mórahalom polgármestere

2012. október 24. 20:51

Elutasítja a Jobbik kedd esti demonstrációját Nógrádi Zoltán (Fidesz), Mórahalom polgármestere. Közölte: összefogással próbálják ellenőrizni a térség vendégmunkásait

2012. október 24. 20:51

Mórahalom polgármestere szerdán Szegeden tartott sajtótájékoztatóján elmondta: Mórahalom biztonságos, nyugodt és élhető kisváros a Homokhátságon, ahol vannak társadalmi problémák, de nem volt még olyan helyzet, amelyet helyi összefogással és a rendőrséggel ne tudtak volna kezelni. Elutasítják a Jobbik kedd esti felvonulását, amelyet egy hétvégén meggyilkolt helyi gazda ügyében tartottak – tette hozzá. Azzal ugyanis a nyugovóra térő város rendjét megzavarták, a lakókat megfélemlítették, életellenes mondatokat skandáltak, majd a polgármester mellett megfenyegették a helyi gazdálkodókat is.

Nógrádi Zoltán elmondta: Mórahalom városa és a homokháti települések elhatározták, összehívják a képviselő-testületeket, és tájékoztatást kérnek annak érdekében, hogy fel tudják térképezni, a tanyavilágban milyen munkavállalói kör és lakosság telepedett meg.

Szerda este Zákányszék és Mórahalom lakosai közül azokat a gazdákat hívták megbeszélésre, akik a közelmúltban idénymunkásokat alkalmaztak, hogy tisztázzák velük az idénymunka hazai szabályait. Emellett a tanyai képviselő-testületeket is üléseztetik, felmérik azokat az ingatlanokat, ahol ez a munkavállalói kör megtelepedett, hogy folyamatosan látogatni tudják őket, figyelni a magatartásukat, és kérni a munkaadói kontrollt. A helyi társadalmat is szeretnék mozgósítani annak érdekében, hogy mihamarabb helyreálljon az egyetértés és a béke a településeken. „Ugyanis a politikai beavatkozás következménye az, hogy szembefordulnak egymással a különböző társadalmi rétegek, ezért erre vonatkozóan külön programot szeretnénk indítani” – hangsúlyozta Mórahalom polgármestere. Közölte: az idénymunkák során bevett szokássá vált, hogy határon túlról érkeznek munkavállalók, akik az uniós csatlakozás óta legálisan vállalhatnak munkát. Viszont arra ösztönzik a munkaadókat, hogy ez a szabályok maximális betartása mellett történjen, és ezt ellenőrzik is – mondta a politikus.

A Jobbik szerdai sajtótájékoztatóján követelte Mórahalom díszpolgárának, Babarczi Jánosnak a címről való lemondását és Nógrádi Zoltán polgármesteri és országgyűlési képviselői mandátumának visszaadását. Minderre Nógrádi azt felelte: méltatlan a felvetés, hiszen Babarczi János nagyon sokat tett a településért. Az ő és a képviselő-testület lemondásra való felszólítást szintén visszautasította Nógrádi Zoltán.

Vasárnap három román állampolgár gyilkolt meg egy hatvanéves férfit egy helyi tanyán, a gyanúsítottakat a rendőrség két órával a bejelentés után elfogta. A gyilkosság hírére a Jobbik demonstrációt tartott a városban kedd éjszaka.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vagabond visszatér
2012. október 25. 07:39
Szegedi Csanàdot is felszolitotta a jobbik, hogy mondjon le EP-s képviseloi àllàsàrol, mégsem mondott le (pedig jobbikos zsido). Ezek a politikusok màr csak ilyenek. Nem konnyu otthagyni a husos fazekat.
Njihovi Zakoni, Naša Življena
2012. október 24. 21:01
Lemondani? Ugyan, ki látott már olyat! Megoldunk mi mindent NER-rel, egyes mércével és a szeretet erejével! Hajrá Magyarország, minden gyerek lakjon jól, béke, menet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!