Van amiben még az Európai Bizottság szerint is sikertörténet lett Magyarország az uniós tagállamok között
Egy olyan rendszer lett sikertörténet, ami 2010 előtt nem volt hatékony, azóta pedig az EU legjobb gyakorlatává vált.
Oroszország ukrajnai háborúja azt mutatja, hogy a globális felmelegedés elterelte a figyelmünket az igazán fontos fenyegetésekről. Bjørn Lomborg, a Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatójának véleménycikkét szemlézzük a Wall Street Journalból.
Hetekkel azelőtt, hogy termobárikus rakéták záporoztak volna Ukrajnára, a Világgazdasági Fórum nemzetközi elitje a következő évtized legnagyobb globális kockázatának az „éghajlatváltozás elleni fellépés kudarcát” nyilvánították.
A háború előestéjén John Kerry, az Egyesült Államok éghajlatvédelmi megbízottja az orosz invázió hatalmas kibocsátási következményei miatt aggódott, valamint attól tartott, hogy a világ elfeledkezhet az éghajlatváltozás kockázatáról, ha kitörnek a harcok. Frans Timmermans, az Európai Bizottság jelenlegi alelnöke egy január végi podcast adásban pedig arról beszélt, hogy
Putyin a feszültség szításával el akarja terelni a figyelmet a klímaválságról.
A háborús konfliktus és a világot jelenleg fenyegető számos égető kihívás – például az infláció és az élelmiszerárak emelkedése – közepette a globális elit továbbra is egy elittéma, a klímaváltozás megszállottja.
Az éghajlatváltozás berögzült ideájának három fontos következménye van – kezdi elemzését Bjørn Lomborg, dán környezetvédő a Wall Street Journal hasábjain. „Először is, elterelte a nyugati világ figyelmét a valódi geopolitikai fenyegetésekről.” Oroszország inváziójának ébresztőnek kellene lennie, hogy a háború, mint kockázat még mindig komoly veszélyt jelent és a demokratikus nemzetek figyelmét igényli, de egy hónappal az ukrajnai háború kirobbanása után António Guterres ENSZ-főtitkár – amely szervezetnek fő célja a világbéke biztosítása – ehelyett a „klímakatasztrófára” összpontosított, és arra figyelmeztetett, hogy a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség „kölcsönösen biztosított pusztulást” fog okozni. Észrevételeit egy olyan időszakban tette, amikor ténylegesen megnőtt annak kockázata, hogy atomfegyverek pusztítják el a világot – vetette fel Lomborg.
A Dán Környezetvédelmi Értékelő Intézet igazgatója szerint a második probléma, hogy a közvetlen éghajlati célokra való szűklátókörű összpontosítás aláássa a jövőbeli jólétet. A világ jelenleg évente több mint félbillió dollárt fordít magán- és közpénzekből környezetpolitikákra, miközben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagországainak kormányai a növekedést megalapozó innovációkra az elmúlt évtizedekben egyre kevesebbet költöttek, legalábbis a bruttó hazai termék arányában. Az egészségügy, az űrkutatás, a honvédelem, a mezőgazdaság és a tudomány területén a fejlett országok egyre kevesebbet költöttek innovációra, márpedig inkább ez biztosíthatná a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást, vezethetnénk tovább a szakértő gondolatait.
és az OECD-országok reáljövedelem-növekedése ebben az évszázadban szinte megállt – írja a Wall Street Journal. Ezzel szemben Kínában, ahol az innovációval kapcsolatos kormányzati kiadások 50 százalékkal magasabbak, mint 2000-ben, és ahol az oktatás is gyorsan fejlődik, az átlagjövedelem a 21. század eleje óta ötszörösére nőtt, az emberek jóléte ténylegesen emelkedik.
Lomborg szerint a harmadik ok az, hogy a világ legszegényebb országaiban a nemzetközi közösség napelemek felállítására összpontosít, miközben a meglévő, mindennapi hatalmas problémák megoldására irányuló beruházások sajnálatosan alulfinanszírozottak. Az olyan fertőző betegségek, mint a tuberkulózis és a malária milliókat ölnek meg; az alultápláltság közel egymilliárd embert sújt; több mint hárommilliárd ember nem jut megbízható energiához. A szakember nyomán felvethetjük a kérdést, hogy a fejlett világ liberális elitje, amely a zöld vallás híve, miért nem utakra, oktatásra, egészségügyi ellátásra költ a nyomorgó térségekben.
Ezek és más, a fejlődő világot sújtó problémák megoldhatók, de a gazdag országok sokkal kevesebb támogatást adnak rájuk, mint az éghajlatváltozásra – véli a dán környezetvédő. „Ha a fejlődő világ számára megfizethető hozzáférést biztosítunk a folyamatosan rendelkezésre álló energiához – amelyhez gyakran fosszilis tüzelőanyagokra van szükség –, akkor a világ nagy részét kiemeljük a szegénységből” – írja Lomborg. Az ukrajnai invázió előtt azonban a fejlett világ azon dolgozott, hogy a fosszilis energiahordozókat drágábbá és kevésbé hozzáférhetővé tegye a világ legszegényebbjei számára – olvasható a lapban.
Lomborg véleménye szerint az a hamis és felelőtlen elképzelés, hogy a globális felmelegedés közvetlen egzisztenciális veszélyt jelent a világ számára. „Az éghajlatváltozás valós és ember okozta; ebben ne legyenek kétségeink” – véli a Wall Street Journal szerzője. Az Obama- és a Biden-kormány által használt legjobb gazdasági becslések, valamint az egyetlen Nobel-díjas klíma-közgazdász által készített becslések mind azt mutatják, hogy a csillapítatlan éghajlatváltozás teljes hatása – nem csak a gazdaságra, hanem az egész világra nézve – kevesebb mint 4 százalékkal csökkentené a globális GDP-t évente az évszázad végére.
Az ENSZ becslése szerint 2100-ban egy átlagos ember 450 százalékkal lesz gazdagabb, mint ma.
– ami messze nem katasztrofális eredmény – teszi hozzá Lomborg. Ebből megítélésünk szerint az következik, hogy a mesterséges zöld átállás egy olyan pusztító ideológia, amely tényleges jólétcsökkenést okoz, míg a klímaváltozás sokkal kisebb károkat jelent, ha pedig a forrásokból az ahhoz való alkalmazkodást segítjük, akkor ez a hatás akár semlegesíthető is. De ehhez jó, pragmatikus, adatalapú szakpolitika kellene.
A szakértő szerint a félelemtől rettegő világ nem hoz okos döntéseket – így nem meglepő, hogy nem sikerült tenni a klímaváltozás ellen. Világviszonylatban
Az ENSZ 2019-ben elismerte, hogy a párizsi megállapodás ellenére „az elmúlt évtizedben nem történt valódi változás a globális kibocsátási pályán.”
Az Európai Unió megpróbált átállni a megújuló energiaforrásokra, de energiájának több mint 70 százalékát még mindig fosszilis tüzelőanyagokból nyeri. A fennmaradó rész nagy részét az Amerikában kivágott fákból származó és dízelüzemű hajókon szállított faforgács elégetésével állítják elő – fejti ki Lomborg. A nap- és szélenergia az Európai Unió energiájának mindössze 3 százalékát teszi ki, ráadásul a technológia megbízhatatlan, és ha nem süt a nap vagy nem fúj a szél, akkor gyakran gázzal kell pótolni. Mivel Európa nem hajlandó a palagázt – amely a kontinensen mindenütt megtalálható, de még kiaknázatlan – felkarolni, az orosz gáznak van kiszolgáltatva. Az elmúlt két hónap megmutatta, hogy ez mennyire veszélyes – emelte ki a dán környezetvédő.
A jó szándékú, de naiv politikusok világszerte olyan terveket javasolnak, amelyek célja, hogy az elkövetkező évtizedekben elérjék a nettó nulla károsanyag-kibocsátást. A McKinsey szerint
Ez a globális adóbevétel felének felel meg. Ilyen rendkívül költséges politikákat valószínűleg nem fognak bevezetni az olyan feltörekvő gazdaságok, mint India vagy Afrika, amelyek kibocsátása a népesség és a gazdaság növekedésével az egekbe fog szökni – jegyezte meg a Wall Street Journal újságírója. A nettó nulla károsanyag-kibocsátás valószínűleg a fejlett világban is kudarcot vallana, ahol a magas költségek aláásnák a jólétet és ezáltal a politikai támogatást. A McKinsey tanulmánya szerint a nettó nulla kibocsátás elérése minden amerikai családnak évi 19300 dollárjába kerülne.
Az éghajlatváltozásra való hatékony reagáláshoz a világnak többet kell költenie a zöld energiával kapcsolatos innovációra, megbízható és költséghatékony megújuló energiaforrásokat kell kifejlesztenie – sürgeti Lomborg. Közvetlen energiaproblémáik megoldása érdekében Európának és Amerikának – az oroszok által finanszírozott lejárató propaganda ellenére – fel kell karolnia a hidraulikus rétegrepesztés technológiáját, és segítenie kell a világ többi részének a szükséges olajhoz és gázhoz való hozzáférésben.
Sok komoly veszély fenyegeti ma a világot, de a legtöbbjük nem kapja meg a megérdemelt figyelmet, amíg a politikai elitosztályok nem hagyják abba az éghajlatváltozással kapcsolatos túlzásokat, és nem kezelik a helyén. Mert a klímaváltozás csak egy a sok megoldandó probléma közül a 21. században – fejezi be cikkét Lomborg.