Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Nem röstelljük Hungáriát. Gyermekeinket Attilának, Csabának, Bendegúznak kereszteljük.
„Ez lesz a jel. Keletről jön egy nép lerombolni az eltévelyedést, a bűnöket, a természetellenességet, a hitetlenséget, a gőgöt, a haszontalan jólétet. Ahogyan Oszmán vad népének birodalma, a lefittyedt ajkú Habsburgok monarchiája, a szovjetek istentelen országa az enyészeté lett, úgy hullik porba a kivagyiságtól meghülyült unió tizenkét csillaga.
Isten ostora lesújtott a hanyatló Nyugatra. Attila bevette a gallok kapuját. A franciák (Benzema, Pogba, Mbappé, Dembelé és a többi frank utód) arcán döbbenet. A barbár hun, a kegyetlen vérivó pogány. Gondolják ők.
A nyugati irtózás dacára mi évszázadok óta makacsul ragaszkodunk az összetartozáshoz. Nem röstelljük Hungáriát. Gyermekeinket Attilának, Csabának, Bendegúznak kereszteljük, beleírtuk őket a magyar és a székely himnuszba. Mert mi nem a nyugati krónikákból ismerjük a hunokat; nekünk ősi, kikezdhetetlen emlékeink vannak róluk.”