Nem csak foci

2021. július 13. 13:33

Még sosem hatott át egy kontinensviadalt ennyire a politika.

2021. július 13. 13:33
Rónay Tamás
Rónay Tamás
Népszava

„Ugyanakkor még sosem hatott át egy kontinensviadalt ennyire a politika. Itthon – a régi időket idézve – kormánypárti politikusok saját dicsőségüket zengték annak kapcsán, hogy a magyar válogatott váratlanul jól szerepelt, és az utolsó pillanatig volt esélye a továbbjutásra a – mint utóbb kiderült – nem is oly félelmetes »halálcsoportból«. Lám, ez a két pont máris megmagyarázta, miért öltek eurómilliárdokat a labdarúgásba. Válogatottunk játékosai egyébként minden dicséretet megérdemelnek, nekik tényleg semmi közük ahhoz, hogy egy kormánypárti showműsor szereplőivé alacsonyították le őket.

A focistákat gyakran bábként használják, de nem csak itthon. Az Európai Labdarúgó-szövetség végérvényesen bizonyította, egy banánköztársaságot hozott létre, amiben mindegy, mely diktatúrából jön a pénz, Kínából, Azerbajdzsánból vagy Oroszországból. Szinte nem telt el nap, hogy az UEFA-nak ne kellett volna állást foglalnia valami kényes kérdésben, hamar kiderült azonban, hogy miközben a szövetség egymás elismerését, a rasszizmus, a diszkrimináció elleni küzdelmet, az emberi jogokat tűzte zászlajára, s a válogatott mezekre a »Respect« feliratot is ráaggatták, mindez csak üres szólam a részéről. Az UEFA előszeretettel hivatkozik ugyan a sportszerűségre, valójában nincs tisztában a szó jelentésével.

Az UEFA elvesztette a hitelét Németországban, mivel nem engedte, hogy a magyar homofóbtörvénnyel szembeni tiltakozásként szivárványszínbe öltöztessék a müncheni Allianz Arenát. E kérdésben sem sikerült a jó oldalra állni. A szövetséget csak az háborította fel, hogy Cristiano Ronaldo félretolta a kólás, Paul Pogba pedig a sörös üveget. Az Eb-n sok játékos öntudatra ébredésének lehettünk tanúi. Többen már nem akarnak kirakati bábuk lenni az álságosság vitrinjében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2021. július 13. 23:48
Nem a politika, elvtárs! A propaganda! Mégpedig a BLM és a "buzi".
kitiltott
2021. július 13. 23:23
Buzi evagy? Van 18 éven aluli gyereked füles bagoly? Ha van akkor Szégyeld magad.. Ha nincs akkor meg ne pofázz bele..
balbako_
2021. július 13. 19:22
Amikor engedték a politikát a sportpályákra azzal egyben a sport agóniája is elkezdődött. A buzizászló, buzikarszalag, a térden csúszás, mászás nem a sportról szól. Ugyanakkor az UFA politikai bíróságot játszik, mert politikai követelmények alapján bírságol, marasztal el jelenségeket. Mostanra világos, hogy a besúgók egy - láss csodát - Soros ügynökökből álló csapat (FARE) tagjai voltak a magyar meccseken. És a kis számú provokátor vajon nem ugyanaz a szervezet? https://pestitv.pestisracok.hu/2021/07/12/biohorror-az-iskolakban-szivarvany-a-stadionokban-politikai-hobbista-berzeviczi-attila-sportjogasszal/
Morton
2021. július 13. 17:25
Tessék mondani, kik politizálták át az EB-t? Azt mondták az UEFA-ban, BLM-térdelés nem politikai állásfoglalás, hanem nemes társadalmi ügy. Ellene tiltakozni viszont már politika, amit tiltani kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!