A nemzetekről

2018. október 29. 13:45

Orbán minapi beszéde – ahogyan lenni szokott – kiverte a biztosítékot az ellenzék szellemóriásainál.

2018. október 29. 13:45
Aristo
Aristo blogol

„Orbán minapi beszéde – ahogyan lenni szokott – kiverte a biztosítékot az ellenzék szellemóriásainál. Ezúttal elsősorban a nemzetekről vallott véleménye okozott némi felfordulást, olyannyira, hogy a függetlenobjektív HVG mértékadó tollforgatója, Gomperz Tamás – alias Gombperec a hidegló – tollat is ragadott a gaz miniszterelnök szellemi megsemmisítése céljából.

Orbán arról beszélt, hogy szerinte Európa a nemzetek révén vált azzá, ami, és úgyszintén szerinte, »A nemzetek tisztelték egymás jogait, védték polgáraik érdekeit, jól tudtak együttműködni, és közösen részesültek a béke, a gyarapodás és a biztonság áldásaiban«. Ez Gombperec szerint hazugság, mert ezzel szemben Európában, az elmúlt háromezer évben, a nemzetek egyebet sem tettek, csak mészárolták egymást. A templomok, az iskolák, a kultúra, a tudomány, mind-mind a gyilkolászás szüneteiben, mellékesen, mintegy wellness tevékenységként jött létre. Felidézi ostoba királyok ostoba háborúit, melyekben, mint írja, »több ezer egyszeri és megismételhetetlen élet kimasírozott a harctérre lemészároltatni magát«.

SAJNOS EZ A NAGYÍVŰ HÜLYESÉG EBBEN A PRIMITÍV FORMÁBAN MINDKÖZÖNSÉGESEN NEM IGAZ.

Európa háborúit eleinte lovagok és nemesek vívták, akiknek mintegy életcélja volt ez a háborúsdi, a későbbiekben pedig zsoldosok, akik ugyanezt, más foglalkozás híján, pénzért csinálták. A »polgárok« csatatérre hajtása a Gombperec és elvtársai szerint oly dicső francia forradalom találmánya volt, és mint ilyet, a szabadság, egyenlőség, testvériség kívánatos megvalósulása felé tett lépésként kellene értékelnünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsaturnuzs
2018. október 29. 22:03
Orbán, Gomperz és Aristo is téved. A mai értelemben vett nemzetek fogalmát a felvilágosodás idején alkották meg. Előtte voltak népek, voltak országok, voltak uralkodók stb., de nemzetek nem voltak. Orbán nagyot téved, mert Európát az ókori görögök és rómaiak, később a kereszténység, még később a kapitalizmus tette olyanná, amire büszkék lehetünk. Persze amit mond, az szokás szerint politikusi lózung, üres szócséplés, és értelmes embert az ilyen nem érdekli. Gomperzt bezzeg érdekli, mert ő újságíró, ellenzéki, tehát fröcsög, mert a mindenkori ellenzéknek ez a rossz szokása. Ez a demokrácia egyik rákfenéje. Aristo pedig rátromfol Gomperz hülyeségére. Gomperz ellenzéki, szidja Orbánt, tehát Gomperz hülye, mármint Aristo szerint. Célirányosan válogatva a tények között persze mindhármuk találhat kedvére való példát bőven, és bármiféle cáfolathoz is akad elég esemény Európa zűrzavaros történelmében. Még egyszer: Európát az ókori görögök és rómaiak, később a kereszténység, még később a kapitalizmus tette olyanná, amire büszkék lehetünk. Meg a tudósok, de őket nem szokták emlegetni ilyen összefüggésben.
Pelso j.
2018. október 29. 18:39
Nem kínos neked OV ma nulla jelentőséggel bíró, negyed valóságokat tálaló szövegeit újramagyarázni...?
fakocka
2018. október 29. 17:01
"Na, pont ezekre a feketelyuk-sötétségű mondatokra gondoltam. Irány a könyvtár, nagy jó Starlord uram." Bocsánat, nem tudtam hogy a vérbeli jobboldali értelmiségiek ebben a formában beszélgetnek egymással. Köszönöm, okosabb lettem.
navis praetoria
2018. október 29. 15:46
"A »polgárok« csatatérre hajtása a Gombperec és elvtársai szerint oly dicső francia forradalom találmánya volt, és mint ilyet, a szabadság, egyenlőség, testvériség kívánatos megvalósulása felé tett lépésként kellene értékelnünk." Ráadásul a Gombperec és elvtársai szerinti modern nemzet nevében! Ami szintén a francia forradalom találmánya volt :) Ezeknek a libsiknek burleszkbemenően nulla önreflexiója van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!