Fogjunk össze, minden demokratára szükség van!

2014. január 08. 17:40

Felszólítjuk mindazokat, akik érdemi közreműködői lehetnek az együttműködésnek, hogy ne késlekedjenek, rendeljék alá érdekeiket a közös célnak.

2014. január 08. 17:40
Értelmiségiek

„Mi, alulírottak, megkönnyebbülten és teljes egyetértéssel vettük tudomásul, hogy végre elindult az a folyamat, amelynek eredményeképp megszülethet a demokratikus erők teljes körű összefogása. E nélkül ugyanis elképzelhetetlen a jelenlegi autokratikus hatalom leváltása, a magyar demokrácia és a jogállamiság újjászületése.


Felszólítjuk mindazokat, akik érdemi közreműködői lehetnek az együttműködésnek, hogy ne késlekedjenek, rendeljék alá érdekeiket a közös célnak, s ha kell, javasoljanak új miniszterelnök-jelöltet, hiszen az utolsó pillanatban vagyunk, amikor még van remény a jogállam helyreállítására.

Akinek fontos a magyar demokrácia ügye, határozottan lépjen fel az együttműködés érdekében. Fogjunk össze, minden demokratára szükség van!
 
Aláírók:

Bitó László, Csányi Vilmos, Csepeli György, Eörsi Mátyás és Herényi Károly.  Csáki Judit, színikritikus, Heller Ágnes, filozófus, Konrád György, író Parti Nagy Lajos, író, Radnóti Sándor, filozófus, Vásárhelyi Mária, szociológus, Váradi András, biokémikus, Závada Pál, író, Balázsovits Lajos színész, rendező; Böjte József filmrendező-producer; Falus Ferenc orvos; Ferge Zsuzsa szociológus; Király Júlia, közgazdász; Krausz Viktória, újságíró; Majsai Tamás; Márton László; Mészáros Tamás, publicista; Papp János színművész; Sándor Anna; Somlai Péter szociológus; Sumonyi Zoltán, író, költő; Szunyogh Szabolcs; Ungvári Tamás, író”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2024. január 09. 17:47
catalina 9! -:)))))) Csoszog az egész libbcsikommcsi értelmiség! Friss vagy,szuper beszólás! --------+++++++------- .. aztán pofára esnek, és azon csúsznak a sírig... Hosszú a névsor: Csintalan, Gálvölgyi,Gyurcsány Kuncze,Horn, Mesterházy, Lendvai,stb...stb..
catalina9
2014. január 09. 10:14
A BALLIBEK többek között arról ismerszenek meg, hogy önös érdekeiket mindig hatalmas erkölcsi ködfelhőbe burkolják. Minél nemesebb a cél: világbéke, atommentes föld, kihaló fajok, állati jogok; gyermekszegénység; pedofília, nőellenesség, rasszizmus, antiszemitizmus elleni harc stb., minél nagyobb ERKÖLCSI FELHAJTÁST rendeznek, annál nyilvánvalóbb, hogy még több PÉNZT, BEFOLYÁST, HATALMAT akarnak...." Tudjuk. "Ők a megmondóemberek és a mindenben szakértők, ők tematizálnak, és övék a nyelv..." És nehezen viselik, hogy már nem az övék, ilyenkor hisztiznek, szaladgálnak fűhöz fához, aláírnak, molinóznak, szerepelnek, nyilatkoznak... és jön az egyre hatástalanabb recept: „ ..Soros arról beszélt a fiatal politikusoknak, hogy A VILÁGOT MA A LIBERÁLIS ELIT IRÁNYÍTJA. Igyekezett meggyőzni őket, hogy a liberális megoldásokat és a liberális ideológiát európa és amerika egyeránt akceptálja. Azt mondta, hogy európa elvet mindent, ami keresztény, hagyományos vagy nemzeti. Figyelmeztette vendégeit, hogy a HAGYOMÁNYOS ÉRTÉKEKRE VALÓ HIVATKOZÁSNAK AZ LESZ A VÉGE, HOGY NACIONALIZMUSSAL, FASIZMUSSAL, ÉS ANTISZEMITIZMUSSAL FOGJÁK ŐKET VÁDOLNI..." Nem tévedett! Vajon honnan tudta???
catalina9
2014. január 09. 08:08
Lengyel lászló „Itt ülnek azok is, akik 2004-ben októberi forradalomnak mondták Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké válását. S akiknek ugyan világosan tudtára adta, hogy tizennyolc hónapig nemhogy reformokat, de semmit se fog tenni, csak a választásokra összpontosít, és akinek egész stábja tudta, hogy üres dossziékat lóbál a kamerák előtt, és aki mindannyiunk, az egész ország, Európa és a világ arcába hazudta, hogy 4,5% a költségvetés hiánya, miközben 10,5% volt, és nem szóltatok, nem szóltunk. Igen, bűnös vagyok én is, aki jobban féltem Orbán győzelmétől, mint Gyurcsányétól, s ezért nem, vagy keveset szóltam..."
catalina9
2014. január 09. 08:02
Csoszog a teljes szarszói roncsderbi...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!