Tanácstalanul

2013. október 16. 07:24

Bizonyára sokan tanácstalanul állnak a független magyar bíróság ítélete előtt.

2013. október 16. 07:24
Magyar Nemzet
MNO

„Kérdés persze, hogy a bíróság miként kerülhet önkormányzati-politikai szerepbe. A Pesti Központi Kerületi Bíróság tanácsa ugyanis lényegében azt állította, hogy szükség volt párkatonákra, társakra, haverokra. Szerintük ugyanis a kerületi polgármesteri hivatalok alkalmatlanok voltak tanácsadásra, és nem is az volt a feladatuk, hogy előkészítsék a politikai döntéseket. Azt az eljárás során meghallgatott hivatalnokoktól, osztályvezetőktől hallották, hogy ők csupán végrehajtók voltak.

A perben a vádirat jelentős részét a bíróság figyelmen kívül hagyta. Az ügyészség szerint Hunvald György és Weinek Leonárd ugyanis »keresztszerződéseket« kötött egymással, amelyekkel valójában az érdekkörükbe tartozó személyeket akarták – havi 300–400 ezer forintos – pluszjövedelemhez juttatni. Ezért is kértek Hunvaldra és Gálra letöltendő börtönbüntetést, a »tanácsadókra« pedig ugyanezt, felfüggesztve. Ám az ítélet indokolása szerint a tanácsadói szerződések szükségessége nem vonható kétségbe, legfeljebb erkölcsileg. Azzal azonban egy szemernyit sem foglalkozhat a bíróság, mert folt esne a becsületükön. De nem esik, hiszen Hunvaldot, Weineket és a többieket felmentő ítéletből az is kiderült, hogy a helyes álláspontot nem a vád, hanem a bíróság, illetve a védők javaslatára meghallgatott tanúk erősítették meg igazán. A felsorolás szerint csaknem kéttucatnyi pártkatona, további volt MSZP–SZDSZ-es képviselők, egykori alpolgármesterek, akik közül többen szintén tanácsadóként dolgoztak. Ők igazolták és támasztották alá, hogy mennyire fontosak ezek a tanácsok. A bírónő utalt arra, hogy a jelenlegi kormány körül is dolgoznak ilyen emberek, sőt Papcsák Ferencnek, Zugló jelenlegi fideszes polgármesterének »állítólag« még több tanácsadója akad. Azt, hogy egy ítélet magyarázatába miként kerülhet bele az állítólag kifejezés, magyarázatra szorul. Mint ahogy magyarázatra szorul Raczky Katalin bíró sok-sok további kijelentése is. Bizonyára sokan tanácstalanul állnak a független magyar bíróság ítélete előtt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julismama2
2013. október 17. 11:51
Itt van a video a Hunvald melletti szimpátia fadíszítésről!! http://indavideo.hu/video/Szimpatiatuntetes_Hunvald_Gyorgy_mellett
mustarharmas
2013. október 16. 11:30
A legrohadtabb helyzetben az ún. igazságszolgáltatás van Magyarországon. Be kéne őket szántani....
szalámis hegedű
2013. október 16. 10:52
Kérem, felejtsük el, hogy milyen politikai viharok közepette tengetjük napjainkat. Ne gondoljunk arra, hogy közeleg a választás, amit egy kettészakított ország vár. Nézzük meg józan fejjel, pusztán logikánkra, értelmünkre hagyatkozva ezt a hírt az ország egyetlen hírtelevíziójának kedd délutáni híradójából. Mindössze öt mondatról van szó, a szöveget a hírolvasó hozza tudtunkra, közben archív felvételeket nézhetünk - korrekt kiírás jelzi, hogy régebbi filmet mutatnak, a hír illusztrálásául. Ez a korrektség el is várható egy, magát a tájékoztatás terén objektív hírforrásnak tartó médiumtól. És mégis. Újságíró iskolákban lesz tananyag ez az ötmondatos vezető hír. Példa a csúsztatásra, a hazugságra, a jog, valamint a média által elfogadott szokásjog sárba tiprására, a hírek elkészítési szabályainak semmibe vételére. "Minden vádlottat felmentettek az erzsébetvárosi fiktív szerződések ügyében. A több tízmillió forintos megbízási szerződésekkel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Weinek Leonárd volt szabad demokrata zuglói polgármester és hat társuk ellen emeltek vádat. A vádirat szerint Hunvald és Weinek fiktív szerződéseket kötött egymás embereivel, így több millió forinttal károsították meg a két önkormányzatot. A vádhatóság Hunvald Györgyre és a kerületi ingatlanpanamában is fő szerepet játszó Gál Györgyre letöltendő, a büntetőper többi vádlottjára pedig felfüggesztett börtönt kért. A felmentő ítélet nem jogerős." És itt vége is a hírnek, ami a híradó első, tehát vezető(!) információja volt. Lenne néhány kérdésem. Ha minden vádlottat felmentettek, akkor hogy folytatódhat úgy az első mondat, hogy "az erzsébetvárosi fiktív szerződések ügyében"? A felmentés nem azt jelenti, hogy a bíróság szerint a fiktív szerződések vádja megalapozatlan/nem bizonyítható, tehát a szóban forgó ügyre pont azt nem lehet mondani, hogy az "fiktív szerződések ügye"? A következő mondat ugyanez: "A több tízmillió forintos megbízási szerződésekkel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Weinek Leonárd volt szabad demokrata zuglói polgármester és hat társuk ellen emeltek vádat." Tehát megint tényként beszél a hűtlen kezelésről, arról pedig - szégyellem ismételni magam - éppen most állapította meg a bíróság, hogy NEM VOLT hűtlen kezelés. A vád nem állt meg, igaztalannak, mindenesetre nem bizonyíthatónak, mások szerint talán koncepciózusnak, politikai érdeket szolgálónak bizonyult. Ezután - szigorúan a korrektség és a hivatalos forrásra való utalás jegyében - az a mondat következik, hogy mit tartott a vádhatóság az ügyről, mi szerepelt (az ítélet szerint tehát porrá zúzott) vádiratban. De úgy van ez a hivatalosságot sugalló, jó hosszú mondat idetéve, mintha nem a vád - szégyenében most nyilván elbujdokló - képviselője adta volna elő, hanem maga az ítélet lenne! És végül a kurta mondat, amely lezárja ezt az egész szarságot - azért legyünk objektívek, közöljük magát a tényt -: "A felmentő ítélet nem jogerős." (Mintha azt sugallná: lehet még reménykedni másodfokon talán nem ilyen judeobolsevik bíróhoz kerül az ügy, és megfordul az egész, kisül Isten igazsága.) Szóval akkor mi is ez? Ezt nevezi Magyarország egyetlen hírtelevíziója objektív tájékoztatásnak? De hisz még azt sem tudjuk meg, hogy az a mocskos szemét bíró mire hivatkozva nem fogadta el a vádirat szépen felépített és nyilván tények sorával bizonyított állítását, indítványát! Iskolát teremt ez a televízió ezzel a hírkészítési gyakorlattal. Várhatjuk a követőket a közszolgálatnál, szép kis tájékoztatás lesz itt, Magyarországon...
szalámis hegedű
2013. október 16. 10:02
Orbán Viktor! A "parancsra tettem, legjobb lelkiismeretem szerint" védekezését nem tudjuk elfogadni enyhítő körülménynek, így helyben hagyjuk a tényleges életfogytig tartó ítéletet. Kérem, vezessék el a vádlottat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!