Megdöbbentő vallomást tett Bill Gates az Epstein-ügyben

A Kongresszus előtt tálalt ki a Microsoft társalapítója.


A Kongresszus előtt tálalt ki a Microsoft társalapítója.


Zárt ajtók előtt fog tanúskodni a szexuális bűnözővel ápolt kapcsolatáról.


Orbán Viktor a hónap második felében Brüsszelben tárgyal, ahol részt vesz a Patrióták pártcsalád EU-csúcs előtti egyeztetésén is.


Az iráni háború leállításáról szóló képviselőházi szavazás – bár nagyrészt szimbolikus jelentőségű – tovább nehezíti a kormány politikai prioritásainak megvalósítását.


Az amerikai külügyminiszter a szenátus külügyi bizottságának ülésén beszélt.


Davis a Kongresszus előtt azt vallotta, hogy az UFO-k lehetséges irányítói a „szürkék”, a „nordikusok”, a „rovarszerűek” és a „hüllőszerűek” lehetnek.




A Fidesz alelnöke Facebook-oldalán jelentette be döntését a választási eredmények után.


A Mandiner 75 részes sorozatban mutatja be a Tisza-vezér legnagyobb hazugságait. 71. rész.


Akárcsak a Müncheni Biztonságpolitikai Fórumon a múlt hét végén, a német kancellár most is gazdasági reformokat sürgetett, és elutasította az együttműködést az AfD-vel.


Összefoglaló mindenről, amit nem akart, de jobb ha tud Jeffrey Epsteinről, és az elit körről, amelynek botrányai kormányokat is megbuktathatnak.


Az országgyűlési választásokon történő részvétel kérdésében az LMP kongresszusa hozott döntést – derült ki a közleményből.


Megvan a Megasztár új versenyzője.


A választás hivatalos időpontjának bejelentése előtt a Fidesz kongresszussal indítja a kampányt, miközben egy friss felmérés jelentős kormánypárti előnyt mutat.


A demokraták felháborodtak, amiért a Trump adminisztráció a Kongresszus előzetes értesítése nélkül fogdta el Nicolás Maduro venezuelai diktátort.


Jön Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója, és a hétvégén az is kiderül, milyen felállással vág neki a Fidesz a 2026-os választásnak.


A kábítószer-bűncselekményekkel és kábítószer-terrorizmussal vádolt Maduro a várakozások szerint már hétfőn megjelenik a bíróság előtt.


Felhúzták az elnököt. Nem kicsit, nagyon.

