William Gallas: Szoboszlai Dominik Puskás Ferenc után a második legnagyobb magyar labdarúgó lehet!
2023. július 07. 14:47
A korábbi francia világsztár szerint Szoboszlai akár a világ egyik legjobb játékosává is válhat.
2023. július 07. 14:47
3 p
10
4
18
Mentés
William Gallas évek óta Magyarországon él, és a Zalaegerszegi TE utánpótlásedzőjeként dolgozik, így pontos rálátása van a magyar futballra.
A sportnapilapnak adott nyilatkozatában természetesen Szoboszlai Dominik volt a fő téma, annál is inkább, mert a vb-ezüstérmes francia védőklasszis 2001 és 2013 között a Chelsea, az Arsenal és a Tottenham játékosaként szerepelt a Premier League-ben (a Chelsea-vel kétszer ünnepelhetett bajnoki címet), tehát pontosan ismeri a világ legerősebb bajnoksága semmi máshoz nem hasonlítható miliőjét.
Gallas szerint
Szoboszlai a Liverpoolba szerződésével egyértelműen szintet lépett, de természetesen idő kell még a beilleszkedéshez,
és ahhoz, hogy megszokja azt a közeget, amelybe került. A korábbi válogatott védő szerint Dominiknak minden tulajdonsága adott ahhoz, hogy a világ egyik legjobbjává váljon, de ehhez az is kell, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya mentálisan is topon legyen, hiszen a Premier Leauge-ben minden hétvégén a legmagasabb szintű teljesítményt kell nyújtania!
William Gallas azért is különösen örül Szoboszlai Liverpoolba szerződésének, mert ez a megállapodás „egyértelműen az üzeni a magyar fiataloknak, hogy merjenek nagyot álmodni, hiszen kemény munkával az életben minden lehetséges!” A francia világklasszis szerint Dominik a magyar válogatottnak is vezére lehet, és „ha sikerül kivezetnie a nemzeti csapatot a következő világ- és Európa-bajnokságra, akkor Puskás Ferenc után a magyar labdarúgás második legnagyobb futballistája lehet!”
Bocsák Bence szerint az elmúlt három Eb-t tekintve a magyar válogatott most lehet a legmagabiztosabb. Nagyinterjú a nemzeti csapatról, a magyar foci angliai megítéléséről, leendő topjátékosainkról és a transzferguru érdeklődéséről.
Dave Hendrick szerint a Liveprool menedzsere stratégiai hibát követett el azzal, hogy nem a tehetségének és adottságainak megfelelően szerepeltette Szoboszlait.
Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.
Leonore Gewessler energiaügyi miniszter a történelmi kudarcokról és a Gazprommal kötött átláthatatlan ügyletekről is beszélt a Zeit Online-nak.
p
0
1
35
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 18 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2023. július 08. 06:09
Az ilyen összehasonlításokat pláne hogy többnyire egy másik kor labdarúgóiról van szó, helyén kell kezelni, de klubszinten Szoboszlai lehet olyan sikeres mint Puskás. Kloppal szerintem idén megnyerik az EL-t, és nem zárnám ki hogy a Poollal jövőre harcban lehetnek a BL címért is. Másrészt a Poolból ha minden jól megy, vezethet az út akár a Real vagy más BL esélyes csapat felé is. Ami a válogatottat illeti, egyelőre vb-döntőt nehéz elképzelni, de egy EB negyeddöntő nem haladja meg a képzelőerőmet. Kéne még pár topligás játékos Sallai, Orbán, Kerkez, stb. mellé.