Mennyire vonzó ma a Nyugat a világ szemében?

Demkó Attila (MCC) Mandiner hetilapban megjelent évértékelő írásának újabb része

Ha a 2023-ban is erősödő nagy trendeket nézzük, az látszik, hogy inkább befelé mentünk a válságok sorába, mint kifelé belőlük. A háborúk mellett láttunk elképesztő természeti katasztrófákat. A líbiai árvíztragédiát együtt okozta az infrastruktúrának a 2011-es nyugati beavatkozás és a gyakorlatilag máig tartó polgárháború miatti elhanyagolása és a Mediterráneum keleti felét sújtó óriási vihar. A klímaváltozás számos jelét tapasztalhattuk az Amazonas-medencétől Görögországig, és mivel minden mindennel összefügg, ezek is hatással voltak világunk biztonságára. Az enyhe tél viszont segített az Európai Unió országainak átvészelni az orosz gázról való részleges leválást, az őszünk pedig rekordmeleg volt, ami megkönnyítette a 2023–2024-es télre való felkészülést. A szerencse azonban nem stratégia, és a nem is tart örökké.

Jó hír, hogy sem az izraeli–palesztin, sem az orosz–ukrán háború nem eszkalálódott. 

Ez a patthelyzetek éve volt, senki nem merte borítani a sakktáblát, mindenki kivárt – okkal.

2024-ben több mint hetven választás lesz, a bolygó lakosságának nagyobbik fele, 4,2 milliárd ember járul urnák elé. Választ az USA és az Egyesült Királyság, választ Oroszország és Tajvan, választ India és az Európai Unió is. Az utóbbi választásnak, bármit képzelnek is magukról az Európai Parlamentben, nem lesznek globális konzekvenciái – igaz, az EU jövője szempontjából fontos. Az amerikai elnökválasztás viszont mindenkire hatással lesz. Vár Peking, vár Moszkva, mert annak fényében fog továbblépni, hogyan dönt az amerikai nép.

A Nyugat helyzete, az ukrajnai háború állása és a keleti nagyhatalmak után most a narratívák vetélkedéséről ejtünk szót!

A narratívák csatája

A Nyugat a narratívák csatáját még Oroszország esetében sem nyerte meg 2023-ban. A világ nagyobbik fele fenntartotta kapcsolatait Oroszországgal, nem csatlakozott a szankciókhoz, sok ország még szóban sem ítélte el Moszkvát. 

Persze a Nyugat igazán döbbenetes veresége a 2023-as gázai háború, már csak azért is, mert országainak többsége meghasonlott. 

Ez az elszigetelődés és belső törés valódi és fájdalmas.

A nyugati ideológiaexport nagyban tehet az elszigeteltségről – mert az az igazi szellemi kolonializmus, nem Izrael önvédelme. A nyugati liberális demokráciát egyetlen útként hirdető, magát értékalapúnak gondoló, de valójában ideologikus, kioktató retorika és politika, ami a Nyugatot jellemezte és máig is jellemzi, nagymértékben felelős India, sok afrikai ország vagy az öbölállamok elidegenítéséért. 

A nyugati liberális fővonal és a nála is károsabb, még mindig nagy befolyású amerikai neokonzervatívok bolygónk túlnyomó részén gyűlölet tárgyai. A woke-on röhögnek. A nyugati termékek, filmek továbbra is vonzók, az ideológiaexport nem az. Érdemes ezt egyszerre látni, és változtatni a narratíván, ahol lehet. 

Izrael esetében nem lehet, mert nincs hova hátrálni. De más területeken a hangnemváltás erősíthetné a Nyugat narratíváját, növelhetné világszerte porladó hitelét.

Jobb lesz 2024?

2024-ben, „a választás évében” szerencsére több érv utal arra, hogy a hidegháborúból nem lesz forró háború.

A kérdés az, hogy elindulunk-e a feloldás felé. Valószínűleg nem, pedig a mostani logika a mindenki veszít logikája. Mindenki persze nem nyerhet, ideális megoldás nincsen a világ problémáira és a nagyhatalmi ellentétekre. De talán lehet mérsékelni a veszteségeket. Ehhez az kellene, hogy a realizmus felülkerekedjen végre az ideológiákon. Ebben leginkább a Nyugat érdekelt, mert 

Legnagyobb veszítenivalója pedig annak van, aki egyszerre gazdag, gyenge, és láthatóan egyáltalán nem érti az új világ realitásait: Európának. 

2024-ben aligha jön még el a feleszmélés, de legalább elindulhatunk ebbe az irányba.

Nyitókép: Palesztinpárti tüntetők Brüsszelben (fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)