Veszélyben a kambodzsai demokrácia

2017. szeptember 06. 09:26

Vasárnap éjszaka letartóztatták a legnagyobb ellenzéki erő vezetőjét.

2017. szeptember 06. 09:26

„Lejtő a teljes diktatúra felé”, idézi a Courrier international a The Cambodia Daily nevű kambodzsai napilap címét, miután vasárnap éjszaka letartóztatták a legnagyobb kambodzsai ellenzéki erő vezetőjét, Kem Szokhát. Szokhát a kormány azzal vádolja, hogy együttműködött az Egyesült Államokkal Hun Szen miniszterelnök elmozdítása érdekében. Február óta már három ellenzéki párt vezetőjét tartóztatták le.

Kritikusai úgy vélik, Hun Szen módszeresen aláássa a kilencvenes évek elejétől megkezdődött demokratikus folyamatot. A The Cambodia Daily szerint a folyamat két éve kezdődött el, amikor elfogadták a civilszervezetekről szóló törvényt, mely előírja az összes hazai és külföldi civilszervezet regisztrációját; ezenfelül kötelezi őket arra, hogy éves beszámolót nyújtsanak be tevékenységükről és finanszírozásukról. A törvény felhatalmazza a kormányt, hogy feloszlassa azokat a civilszervezeteket, melyek „megingatják a békét és a közrendet” vagy veszélyt jelentenek „a kambodzsiai társadalom biztonságára, kultúrájára, hagyományaira”. Emberijogi aktivisták szerint a Hun Szen-kormány ezzel el akarja hallgattatni a másként gondolkodókat.

A jövőre esedékes választások előtt a kormányzat tovább fokozza a civilszervezetek és az ellenzéki média elleni támadásait. Augusztus végén kiutasította az országból a National Democratic Institute nevű, az amerikai Demokrata Párthoz közeli szervezetet. Az adóhatóság pedig 6,3 ezer dolláros tartózás befizetését követeli a The Cambodia Daily-től, a legfontosabb ellenzéki sajtóorgánumtól; amennyiben ez záros határidőn belül nem történik meg, az újságot akár be is zárhatják. Az adóhatóság hasonlóképpen járt el Voice of America és a Radio Free Asia nevű ellenzéki rádiókkal szemben is.

A miniszterelnöki posztot 1998 óta betöltő Hun Szen számos alkalommal keményen támadta a médiát, „anarchista csoportosulásnak” titulálva azt, és kifejezte szimpátiáját a „fake news” ellen küzdő Donald Trumppal.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton
2017. szeptember 06. 12:14
A kambodzsai demokrácia. Veszélyben. Nem kellene leszokni erről végre? Ha a maradt még józan eszünk...
balbako_
2017. szeptember 06. 11:45
Európában már hol van demokrácia a V4-en kívül? Nem azzal kéne inkább foglalkozni?
röviden
2017. szeptember 06. 10:44
Nagyon aggódom.
tango47
2017. szeptember 06. 09:56
Nem nyugszik ez a Soros.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!