Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Egy ismert milliárdos testvérét is átverték Magyar Péter háttéremberének bűntársai

2024. május 17. 12:05

Magyar Péter háttérembere, S. Mária korábban négy évet ült börtönben.

2024. május 17. 12:05

Nyitókép: MTI-archív/Koszticsák Szilárd

Az eljárás irataiból kiderült, hogy egy ismert magyar milliárdos testvére is áldozatul esett annak a csaló bűnbandának, amelyhez Magyar Péter háttérembere is tartozott – olvasható a Magyar Nemzeten.

Az ismert milliárdos testvére több, mint százmillió forintot adott át S. Mária bűntársainak, de az üzletből semmi nem lett, a pénz eltűnt. A ügy szálai egészen a 2010-es évekig nyúlnak vissza, és egy jól ismert nagykátai ikerpárig vezetnek. Az ikerpár által irányított szervezet közel nyolcmilliárd forintot gyűjtött be, de alig 1,5 milliárdot fizetett vissza a megtévesztett embereknek, tőke vagy kamat formájában.

Ezt is ajánljuk a témában

A lap a Metropolra hivatkozva azt írja, hogy Magyar háttérembere, S. Mária négy évet ült börtönben. 

Mint kiderült, a nő Magyar Péter élettársának az anyja.

Fontos megemlíteni, hogy a bíróság ítélete szerint S. Mária okozta egy károsultra vetítve a legnagyobb kárt, miután egyetlen embertől 108 milliót csalt ki. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint a nő összesen 358 millió forint kárt okozott.

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­É­r­­t­é­­k­­­e­­­l­­­d­ ­­a­­ ­­s­­z­e­­x­i­­­ ­­­p­u­n­­c­i­­­m­­­a­­t­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­.­­𝐗­­𝟏­­𝟖­­.­­­𝐅­𝐔­­𝐍
Lajoss
2024. május 17. 20:24
Jaa...ha a Pravda írja... 😂😂😂😂😂😂😂😂
Osztap_Bender
2024. május 17. 19:38
Mindenki gyanús aki valaha látta moziban a Keresztapa című film elvetemült maffiózóit. Azért nézték a filmet, hogy kitanulják ez a nehéz szakmát, aztán lenyúlják a dolgozók vagyonát. (Vajon az összes hazai politikusunk ott tolongott a nézőtéren?) Göbbelsz elvtárs egyre elszabottabb ötletekkel áll elő. Arról viszont továbbra sincs érdemi hír, hogy tényleg törölt kormánypárti neveket az ügyészség a schadl-völner ügy jegyzőkönyveiből, mint a volt ig. miniszter mondotta a felvett beszélgetésben? Pedig ez a lényeg elvtársak! A többi csak színesített és szagosított köd.
catalina11
2024. május 17. 14:28
Egy ismert milliárdos testvérét is átverték Magyar Péter háttéremberének bűntársai Magyar Péter háttérembere, S. Mária korábban négy évet ült börtönben. " hát ez robbanóképes elegy...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!