Pünkösdkor mint szélvész és tűzvész mutatkozik be a Nemzet lelke – a Tűzláng mindenkire leszáll
Az emberiség mindig az Isten útjain jár. Akkor is, mikor nem azt az utat tapossa, amit az Úr szán neki. Kozma Imre atya írása.
Nagyon örömtelinek tartom, hogy már a kormánypárti híveket is irritálja az egyházak direkt pártpolitizálása.
„Nagyon fontos kutatást készített a Népszava megbízására a Publicus Intézet. A három legfontosabb adat szerintem a következő:
1) Az emberek 85 százalékának elege van abból, hogy a papok, lelkészek, püspökök nyíltan politizálnak a szószékről. S ebben még a kormánypárti szavazók háromnegyede is egyetért.
2) A válaszadók 59 %-a gondolja úgy, hogy a sokat hangoztatott keresztény szlogenek és megjátszott gesztusok (»Ember, most jöttem a templomból!«) túlságosan is átlátszóak és a valódi keresztény értékek egyáltalán nem jelennek meg az ország vezetésében. Az ellenzéki szavazók 85, a kormánypártiak 22 százaléka gondolkodik így.
3) A saját tényfeltáró munkám számára nagyon fontos adat, amit a kutatás az egyházon belül elkövetett szexuális visszaélési ügyek kapcsán megállapított. A megkérdezettek 57%-a szerint a keresztény egyházak nem kezelik megfelelően az egyházon belül kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bántalmazási ügyeket, csak 17% gondolja úgy, hogy megfelelő a fellépés. 26% pedig nem tudja, vagy nem akarja ezt megítélni. Nos, mi minden következik ebből?
Nagyon örömtelinek tartom, hogy már a kormánypárti hívek ingerküszöbét is elérte és őket is irritálja az egyházak direkt pártpolitizálása, klasszikus kifejezéssel élve a »trón és az oltár szentségtelen szövetsége«. Ez hosszútávon rendkívül súlyos következményekkel fog majd járni. Talán 6-7 évvel ezelőtt tartottam egy előadást a kölni egyházmegye papjai számára, ahol Magyarország volt a fő téma. A 12 órás kurzus után a következő mondatokban foglalták össze a lényeget: »Frau Perintfalvi, a képlet nagyon egyszerű. A magyar katolikus egyház együtt fog majd elbukni azzal a rezsimmel, amit most ennyire nyíltan támogat. Ugyanis minden rendszer megbukik egyszer. Még a harmadik birodalom is elbukott. És ha ez a pillanat elérkezik, akkor az emberek csak egyetlen kérdést fognak feltenni: mi szükségünk van olyan egyházakra, amelyek nem segítettek a bajba jutott embereknek (lásd hajléktalanok, menekültek, melegek, meghurcolt és megbélyegzett embercsoportok, szexuális bántalmazott kiskorúak)? Vagyis Frau Perintfalvi, a magyar katolikus egyház 20-30 év múlva ki fog halni! És csak magának köszönheti.«”
Nyitókép: Balogh Zoltán / MTVA