Schiffer és Vona Mesterházy pártalapításáról: Az MSZP mindig is híres volt a belső gyűlölködésről (VIDEÓ)

2023. április 08. 11:35

Schiffer András szerint „sokaknak nem a fogára való a jelenlegi pártkínálat”.

2023. április 08. 11:35
null

A Spirit FM Bennfentesek című műsorának Schiffer András ügyvéd és Vona Gábor, a Második Reformkor Alapítványának vezetője volt nemrég a vendége. Vogyerák Anikó műsorvezetővel többek között arra keresték a választ, hogy korai volt-e Mesterházy Attila pártalapítása vagy kései az MSZP-ből való kilépése. 

Vogyerák a műsor előtti beharangozóban elmondta, hogy vendégeitől úgy tudja,

Majd a műsorvezető felidézte a Mesterházyval nemrég készített beszélgetését, amelyben az ellenzéki politikus kijelentette, hogy se nem sértettség, se nem elbukott párton belüli pozícióharc nem áll a kilépése mögött. „Ez egy jól átgondolt lépés”.

„Most már menekülni érdemes az MSZP-logótól”

Erre Vona Gábor úgy reagált, hogy „ezt még hajlandó is elhinni, amilyen állapotban van jelenleg az MSZP. Az elmúlt ciklusokban az lehetett az érzet, hogy az MSZP már nem olyan erős, már túl van a pályafutása csúcsán,

Az MSZP még alkalmas arra, hogy pár politikusnak megteremtse a politikai jelenlétet. (...) De az utóbbi időben valami megváltozott, most már menekülni érdemes az MSZP-logótól” – értékelte a párt helyzetét a Második Reformkor Alapítvány alapítója. Vona arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban véleménye szerint Mesterházy Attila volt az MSZP „legsikeresebb vezetője.

Schiffer András megjegyezte, hogy Mesterházyt jól ismerik, hiszen „politikai ellenfelük volt a patkóban”. Majd reagált Vogyerák Anikó kérdésére, hogy igény az volna egy új baloldali pártra, „de hogy ennek a feltételei milyenek, az már másik kérdés”. A jelenleg ügyvédként praktizáló egykori politikus arra is kitért, hogy

Majd megjegyezte, hogy nemcsak az ellenzéki szavazókra igaz, mert „sokan tavaly április 3-án csak kényszerből szavaztak a Fideszre. De ebből még önmagában sajnos nem következik semmi” – mondta el Schiffer András.

Egy éve szédeleg az ellenzék

A műsorban ezután még foglalkoztak azzal is, hogy egy éve nyert ötödjére is a Fidesz, „az ellenzék pedig azóta is szédeleg” Vona Gábor szerint.

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2023. április 08. 18:29
A két bukott politikus egy harmadikról beszélget.
altona
2023. április 08. 17:40
Az milyen elborult elme lehet akinek s vonatgábor mondanivalója egy pillanatra is érdekes lehet?!
nemmondom
2023. április 08. 15:42
Vonának igaza van, amikor azt mondja, hogy az Mszp felé van egy tartalom nélküli márkahűség a szavazók irányából is. Azt ugyan nem értem, hogy az "is" mit takar, de mindegy. Főleg idősekkel beszélgetve, vagy egymás közti szavaikat hallva, van abban valami, hogy a párt nekik az Mszp-t jelenti, a Fidesz az Fidesz, a DK az Gyurcsány brandja. A Jobbikot soha nem érezték a magukénak, a többi kis pártocskát nem is említik, talán a Kétfarkúakon nevetgélnek egy kicsit.
MZperXXL
2023. április 08. 14:36
Csendben jegyzem meg, a Mesterházy tervezte új párt (Szocialisták és Demokraták) rövidítése (SZD) már majdnem SZDSZ. A szocik így tudták elérni a kétharmadot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!