Az amerikai követség megerősítette, hogy körözik Ghaith Pharaont

2016. november 04. 11:32

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének diplomatája tisztázta, hogy jelenleg is körözik a szaúdi Ghaith Pharaont. A Pharaonhoz állítólag köthető magyarországi cégek ügyletei nagy port kavartak. A Jobbik és a DK képviselői kormánytagokat az FBI által körözött Pharaon cégeinek támogatásával vádolták meg. A fideszes Dömötör Csaba szerdán azt mondta, hogy hol körözik Pharaont, hol nem. Az amerikai diplomata szerint azonban csak azért nem található az FBI körözési listáján Pharaon, mert régi az elfogatóparancs.

2016. november 04. 11:32

Eric Watnik az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének diplomatája a Magyar Idők kérdésére válaszolva megerősítette, hogy az FBI körözi Ghaith Pharaont – számol be az Index. Az arab üzletembernek állítólagos magyarországi ügyleteiről szóló hírek járták be a sajtót az utóbbi hetekben.

A Magyar Narancs arról számolt be, hogy az Orbán Viktor házával szemközti villa kerülhetett Pharaon érdekeltségébe. Később a lap arról írt, hogy a Le Pharaon nevű hajó és az a luxusjacht, amin feltételezhetően akkor épp Mészáros Lőrin tartózkodott, egymás mellett kötött ki az Adrián. A lap szerint Orbán Viktor személyesen is találkozott Pharaonnal. Eközben a Jobbik szerdán a Parlamentben azzal vádolt meg több kormánytagot, hogy a nemzetközileg körözött Pharaon magyarországi üzleteit segítették a DK pedig bejelentette, hogy már értesítette is az FBI-t és az Interpolt.

Névrokonság?

A szerdai napirend előtti vitán Dömötör Csaba kijelentette, hogy lehet hogy nem is ugyanarról a személyről van szó, mivel ez egy tucatnév az arab világban. Hozzátette, az említett arab üzletembert hol körözik, hol nem, és több schengeni országba probléma nélkül kapott vízumot. 

A Mandiner is utánanézett Pharaonnak, és habár az aktuális körözési listákon nincs rajta, az amerikai Igazságügyi Minisztérium egy 2007-es közleményében megtaláltuk a Pharaon elleni körözést.

A Magyar Időknek nyilatkozó amerikai diplomata szerint a jelenlegi körözések között azért nem szerepel Pharaon, mert túl régi az elfogatóparancs. Pharaont egyébként csalás, zsarolás és felbujtás miatt ítélték el.

Pharaon alfától omegáig

A cégjegyzékben nyolc Pharaon nevet viselő cég van. Ezek név szerint a Pharaon-Alfa, Pharaon-Beta, Pharaon-Delta, Pharaon-Gamma, Pharaon-Omega, Pharaon-Sigma, Pharaon-Kappa, és a felszámolás alatt álló Pharaon Kft. 

A működő cégek közül az összes ugyanarra a Szabadság téri címre van bejegyezve. A Pharaon cégek tulajdonosai Ammar M. A. Abu Namous és egy Máthé Zita nevű remeteszőlősi nő. A Magyar Narancs szerint a szaúdi Ghaith Pharaont több szál köti A jordániai Naomoushoz, akin keresztül a külföldi ügyleteit intézi az üzletember. 

(Fotó: Kisbíró)

Pharaon állítólag a seregélyesi falunapon is ott volt, a Magyar Narancs szerint világos színű kabátban őt fényképezték le. 

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2016. november 06. 09:09
Ghaith Pharaon egy tucatnév, mint tudjuk. És az arca is egy tucat-arc. Mindegyik így néz ki. Akkor most melyikkel koketálhat a Viktor és melyikkel nem?
Zokni
2016. november 05. 19:50
Én az FBI helyében kérném a magyar hatóságokat, hogy kerítsék kézre, és adják ki nekik a bűntársát: Orbán Viktort. Mindenesetre, ha megteszik, és esetleg New Yorkban hallgatják ki, ne használjanak hazugság vizsgáló gépet, mert akkora zárlatot okoz, hogy az egész város megint sötétségbe borul tőle...
eresgé
2016. november 05. 13:56
volt olyan aki 4 evet ult Guantanamon aztan kiderult rola, hogy valami orvos. Elotte nem volt terrorpista utana az lett. Szokjatok mar meg amit washnigtonban mondanak annak a fele sem igaz. Jobb, ha ovatosak az ilyennel, a CIA akciok miatt az USA soha nem fogja megutni a bokajat majd elviszik a szerencsetlen lengyelek meg romanok a balhet akik segitettek. A DK meg az otthoni ballib csocsekek meg a DEM haboruiert lihego nyomorult warmongererinek a csicskai. Abban biztosak lehettek, hogy Csotany es a haverjai mar gratisz beigertek hogy a komplett magyar fegyverarzenalt kidobjak es lecserelik az usaban leselejtezettekre.
öszödibeszéd
2016. november 05. 05:15
elég gyermeteg akció ez újfent Orbán megbuktatására, valljuk be őszintén, ahol az FBI - nak fingja nincs, hogy rég letartóztatásba helyeztethetné a körözött bűnözőt, viszont helyi demens gügye ellenzéki politikusok FBI-ügynökként villoghatnak "nagyszerű", kormánybuktató információjukkal. LOL. alig lóg ki a lóláb! Ez itt kevés lesz, USA, újfent. A kormánybuktatás megint elmarad :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!