„Hibáztam? Hajjaj!”

2014. november 07. 08:46

Túl hamar engedtem a hangulatnak, a nyomásnak. Még egy kicsit öntözgetni és nevelgetni kellett volna a piacot, a demokráciát, a jogállamot – mondta Németh Miklós.

2014. november 07. 08:46

Kompromisszumokra meg kettős értékrend alkalmazására késztetett az élet: nem csak engem, generációkat” – mondta a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök. De '90-ben majdnem kilencszázezer tagja volt az MSZMP-nek, de ebből csak száz-százötvenezer volt hithű kommunista. A többieknek ez egy kompromisszum volt, hogy beléptek – fejtette ki.

Elsiették a rendszerváltást Németh Miklós szerint, amit egyrészről megértett, másrészről tudta, hogy „ennek súlyos ára lesz. Ezek az ügyek egy ciklus alatt nem oldhatók meg: sem az egészségügy, sem az oktatás, sem az agrárvilág” – sorolta. Miért nem lehet megegyezni egy alapstruktúrában?

Németh azt akarta, hogy a legfontosabb társadalmi kérdésekben folytatódjon a Kerekasztal. Erre azt mondta neki Tölgyessy Péter, hogy lehet, hogy igaza van szakmailag, de ha ezzel előjönnek, akkor közösséget vállalnak a kommunista rendszer bűneivel.

Arról is beszélt a volt miniszterelnök, hogy hogyan robbant ki a Dunagate, hogyan került elő a „belügyi lista”, és hogyan vitték el az oroszok a belügyi iratok másolatait, ezért mondja, hogy ezek teljes egészében most Moszkvában találhatók.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KEZDŐ
2014. november 07. 19:50
Azért jó lesz figyelni az ilyen jó elvtársakra! Lehet, hogy az mszp-t akarja feltámasztani, majd persze a választások előtt. Vigyázni kell az ilyen nyálaskodó komcsival. Lehet, hogy visszaakar térni 2018-ban. Már kezdik belénk sújkolni, hogy ez egy jó ember? Na ne.
kjkj945
2014. november 07. 17:16
""Lekommunistáznak, nem esik jól"" Persze, mert átmentél katitál pistába!
Csigorin
2014. november 07. 15:04
"Még egy kicsit öntözgetni és nevelgetni kellett volna a piacot, a demokráciát, a jogállamot." Hat igen, azz a hulye nep, az baszott el mindent, pedig ti a papiron milyen szepen kitalaltatok, csak egy kicsit kellett volna meg finomitani, sot tulajdonkeppen meg par evig kellett volna csak meghuzni a nadragszijat hogy felepuljon a cocializmus :)
jebuzita
2014. november 07. 14:10
"Még egy kicsit öntözgetni és nevelgetni kellett volna a piacot, a demokráciát, a jogállamot." - hol is? A létező szocializmus trágyás talaján? Azt Grósz is megtette volna...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!