Hivatalos: Welsz Tamás megmérgezte magát

2014. június 02. 08:05

A Blikk szerint a hatóságok által kiadott végleges orvos szakértői jelentés szerint is öngyilkosságot követett el Welsz Tamás. Az nem szerepel a dokumentumban, hogy mivel mérgezte meg magát, de a lap úgy tudja, hogy nátrium-pentotál vegyületet vett be.

2014. június 02. 08:05

Közel egy hónapja kiadta a hatóság Welsz Tamás holttestét a hozzátartozóknak, és kézbesítették a végleges orvos szakértői jelentést is, amely egyértelműen azt állapította meg, hogy a Simon-ügy kapcsán ismertté vált férfi öngyilkos lett – írja a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a dokumentumban nem szerepel, hogy milyen módon végzett magával Welsz, de a Blikk információi szerint nem nyilvános nyomozati anyagokban szerepel, hogy a férfi nátrium-pentotál vegyületet vett be.

A lap szerint az orvosok több szövettani és egyéb anyagmintát is levettek a holttesttől, amelyeket megfelelő körülmények között évekig tárolnak. Ezután adtak engedélyt a holttest kiadására és elhamvasztására, amely azóta már meg is történt. Temetés azonban nem volt, a család hazavitte Welsz hamvait.

A Blikk korábban azt írta, hogy egy USA-ban használt méreggel követette el az öngyilkosságot Welsz, amelyet illegálisan szereztette be egy gyógyszerésszel.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2014. június 02. 22:01
Ez így nagyon életszerűtlen: Együtt akar működni a hatósággal, önként át akarja adni azokat a dokumentumokat, melyeket el is tüntethetett volna, kihívja a rendőröket és öngyilkos lesz a rendőrautóban. Ebből inkább úgy tűnik, hogy a hatóságokkal való együttműködés volt a veszte. Persze egy rendőrautóban megfigyelve, esetleg bilincsben "könnyű" öngyilkosságot elkövetni.
individualista
2014. június 02. 12:11
Ahogy a régi KGB-s történet is igazolja: A Welsz már nem először próbált meg öngyilkos lenni. Csak eddig nem találták otthon a szolgálatok. Most sikerült nekik végre, sőt még autóba is tudták tuszkolni.
gudmen
2014. június 02. 11:30
1-böl 1, majakovszkij 3-szor volt öngyilkos..ebböl kétszer nem találták otthon...
6qwasyx
2014. június 02. 11:29
Érdekes öngyilkosság. Vajon miért kellettek hozzá a rendőrök, vajon miért tartott 3 hónapig a vizsgálat, vajon miért hamvasztották el, vajon, vajon, vajon... Sima ügy?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!