Ha nincs meg az útlevél, akkor honnan tudjuk, hogy hamis?

2014. április 04. 08:51

Simon Gábor védője szerint érthetetlen, hogy védence az állítólagos hamis útlevél miatt került előzetesbe, ami nincs is meg.

2014. április 04. 08:51

Simont költségvetési csalással és három rendbeli hamis magánokirat felhasználásával vádolták először, de csak azután került előzetesbe, hogy közokirat-hamisítás felbujtójaként is meggyanúsították. Ez utóbbi bűncselekmény a hamis bissau-guineai útlevélre vonatkozik.

Egy tanú és két gyanúsított tett eddig vallomást Simon ügyében. A védő tudomása szerint három gyanúsított van az ügyben, a harmadik Welsz Tamással állt kapcsolatban: ez a harmadik személy fizetett be pénzt a hírhedt MagnetBank-os bankszámlára.

Az ügyvéd szerint komoly ellentmondás a történetben, hogy Simon azt mondja: nem volt a bankban és nincs hamis bissau-guineai útlevele. Welsz viszont azt mondta, hogy Simon nyitott számlát, de útlevelet ő sem látott. Akkor honnan tudják, hogy az útlevél hamis, ha nincs meg? És hogy lehet Simon emiatt előzetesben? – tette fel a kérdést a védő.

Az ügyvéd azt mondta: Simon külföldön vagyonkezelőként működött, amely tevékenysége nem tartozik a magyar jog hatálya alá. Erről eddig nem nyilatkozott Simon a büntetőeljárásban.

A fogdaügynökről szóló sajtóértesülésekről az ügyvéd azt mondta: lehetnek ilyen ügynökök a büntetés-végrehajtási intézetekben. Azt viszont leszögezte: Simon Gábor nem gyerek, az ügyekről pedig kevésbé komoly emberek sem szoktak beszélni a fogdában. Mint mondta, ügyfele nem tört meg, egyre jobb állapotban van.

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Catullus
2014. április 04. 20:35
Megbízható személytől hallottam, hogy Wells már nincs az országban, azért nem adják ki a szakértői véleményt, mert nincs miről. Vádalku lehet, nyilván fideszeseknek is van ilyen útlevelük stb. okmányaik. Érdekes, az Interpol is kereste állítólag, plusz 2 milliárdos ? adóelmaradás. Nagyot durrant volna, ha Wells beszél. Annál dörzsöltebb lehet,hogy eltegyék láb alól, nyilván letétbe tett bizonyítékokat.
hazug politikusok
2014. április 04. 19:17
Az útlevél megvan mert hétfőn valaki a Fideszes titkos szolgálatól elhelyezett 77 millió forintot vele, Simon nevében aki ekkor már előzetesben volt. Welsz Tamást ugyanazzal a méreggel ölték meg mint az informatikai cég főnökét Komáromi Andrást. Wélsz a Fideszes titkos szolgálattal benne volt a Sólyom air ügyben. Jól működik az MSZP-FIDESZ maffia.
trespass
2014. április 04. 15:33
Lecsengenek a választások, aztán szép csöndben kiengedik, mintha mi sem történt volna. Tessék kérem tovább menni, nincs itt semmi látnivaló!
Motivince
2014. április 04. 11:30
Orbán meg egy stadiont talált a kert végében mire este hazaért! mi ebben a furcsa !!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!